Vojislav Šešelj felelős az 1991 és 1994 között Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban elkövetett szerb háborús bűncselekményekért. Ezeket a bűnöket félkatonai szervezetek követték el, Seseljnek pedig jelentős szerepe volt a toborzásukban: nacionalista gyűlöletbeszédei – amelyek gyakran a vajdasági magyarokat is célba vették – hozzájárultak az etnikai feszültség szításához.
vojislav-seselj1Šešelj tagja volt az antikommunista Szerb Nemzeti Megújulás nevű pártnak. Később kivált belőle és megalapította a Szerb Radikális Pártot. Pártja és a Szerbiai Szocialista Párt között viszonylag jó volt a viszony egész 1993 szeptemberéig, amikor a két pártelnök konfliktusba keveredett egymással. Šešelj 1994 és 1995 között ismét börtönbe került.

1998 és 2000 között a szerb parlament alelnöke volt. Ez annak volt köszönhető, hogy mialatt a NATO bombázta Jugoszláviát, pártja támogatta Milošević kormányát.

Šešelj egyébként az albán-, a horvát- stb. mellett ismert még magyarellenes megnyilvánulásairól. Egyik, Csókán tartott beszédében vérfürdővel fenyegette a magyarokat, valamint megtiltotta a katonai behívó elől elmenekült 20-25 ezer magyarnak a hazatérést. Horvátországban a szerb-horvát háborút megelőzve azt mondta a népnek, hogy „aki azt állítja, hogy ez nem szerb föld, azt le kell lőni mint a kutyát”.
Továbbá kijelentette, hogy a vajdasági magyarokat buszra kellene pakolni (mindegyiknek adni egy szendvicset) és kitelepíteni Magyarországra.
Vojislav-Seselj3A napokban két daganatos áttétet találtak Vojislav Šešeljnek, a Szerb Radikális Párt elnökének májában a jövő héten derül ki, hogy megoperálják-e, és ha igen, mikor – jelentette ki ma Nemanja Šarović, az SZRP elnökhelyettese.
Šarović sajtótájékoztatóján elmondta, a hágai Nemzetközi Törvényszék börtönében fogva tartott Šešeljnél orvosi ellenőrzés során bukkantak rá a daganatokra, és a jövő héten további vizsgálatokat végeznek el rajta, ami után kiderül, hogy meg lehet-e operálni, és ha igen, mikor.
„Vojislav Šešelj már hónapokkal ezelőtt kérte, hogy vizsgálják meg, mert állandó jelleggel 37 és 38 fok között ingadozott a testhőmérséklete, ám az orvosok erre azt mondták neki, hogy Hollandiában ez normális értéknek számít” – mondta Šarović, majd hozzátette, a börtönorvos két hónappal ezelőtt talált valamit, és feljegyezte mint diagnózist. A párt második embere a sajtónak bemutatott egy orvosi jelentést, amelyen diagnózis helyett üres papír áll, ezt kapta kézhez Šešelj, miután többször is kérte, hogy vizsgálják meg. „Senkinek sincs joga rejtegetni Vojislav Šešelj valódi egészségi állapotát” – mondta Šarović, egyúttal megvádolva a hágai törvényszéket nem megfelelő és nem időben történő egészségügyi ellátás nyújtásáért.
Šešelj egyébként immár 12 éve a scheweningeni börtönben raboskodik.

BETA/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás