Igazán csak azok tudják kik látták, hallották, átélték az 1944. szeptember 16-i szatmárnémeti szovjet bombázások szörnyűségeit. Egy esemény, melyet nem feledhetünk, melyre okkal emlékeztetnek a túlélők naplói.

A második világháború talán legnagyobb csapását mérte Szatmárra 1944. szeptember 16-án. A bombázások, az óvóhelyek mélyére és sötétjébe menekült emberek nagy részének a halált, a bunker pedig a sírgödröt jelentette, mely fölött az épületromok zártak hantot. Azon a napon a város nagy része martalékká lett. A Püspöki Palotát is találat érte, melynek következtében több, mint harmada bedőlt, és vele az óvóhely is megsemmisült.

Huszonketten próbálták ott átvészelni a rettenetet, de közülük csak egy maradt életben, Tircsi István szeminarista. Az áldozatok neve jól ismert: Dr. Kováts Gyula éneklőkanonok, Szeibel István tiszteletbeli kanonok, Dr. Korlát (Frink) Ferenc hittanár és spirituális, Dr. Gyurkovics Károly pápai kamarás, Manfrédi Gáspár püspöki szertartó és hitoktató, Dr. Juhari (Jurkó) Gábor püspöki udvari káplán, Papp Dénes marosvásárhelyi hittan tanár, valamint a kollégiumban subregens és régens, Békési (Bart) József szeminarista, Samó Oszkár első éves teológus, Somosi Béla szeminarista, Wagner Julianna M. Salviana szatmári irgalmas nővér, Erni Irén M. Pongratia szatmári irgalmas nővér, Martin Mária M. Severia szatmári irgalmas nővér, Kaiser Erzsébet M. Leopoldina szatmári irgalmas nővér, Szász Teréz háztartásbeli, Szép Julianna háztartásbeli, Szép Sára, IV. osztályos gimnazista diák, Bozóky bácsi -kőműves, Molnár Antal püspöki szolga, Görbe László szabó tanuló, ifj. Figus Illinyi Albert katonai szolgálatot teljesítő világi ferences.

Akik a bombázásokat túlélték, megrendítő őszinteséggel, és a borzalom részletességével mesélnek visszaemlékezéseikben. Tircsi István, a Püspöki Palota romjai alól előkerült szeminarista így emlékezik a repülők közeledésére: „A vacsora utáni szentséglátogatást elvégezve, siettünk megtenni az előkészületeket a várható riadóra. Az ablaknyitogatásnál már erős repülőgép morgást hallottunk. Felszedve tehát kabátjainkat, óvóhely-csomagjainkat, nyugodtan mentünk le az óvóhelyre. Közben már szóltak a szirénák is. Az óvóhelyen a nővérek is ott voltak s az erős morgásról, a késői s bizonytalan szirénázásról beszélgettek. Korlát és Manfrédi főtisztelendő urak a rádió mellett maradtak a folyosón. Lent elhelyezkedve, elkezdtük a rózsafüzért a fájdalmas titkokkal. Alig hogy elkezdtük, lejöttek a főtisztelendő urak és csendesen jelentették, hogy veszélyben vagyunk, sok Sztálin-lámpa ég és erős morgás észlelhető. Korlát főtisztelendő úr futólag felülvizsgálta a felszerelést, a vizet, a csákányokat. A vészkijáratnál észrevette, hogy nyitva van, próbálta lezárni, de ez valami miatt nem sikerült. (…) Attól tartott, hogy kicsapódik és a villany fénye kilátszik, vagy pedig a légnyomás hatol le a pincébe.”

Az óvóhelyen mind elkészültek a halálra: „A villany fénye minden becsapódásnál változott, sőt olykor azt hittük, hogy kialszik. Előkészítettük a gyertyákat. A robbanások hangjából lehetett következtetni, hogy közelebb is esnek a bombák. Egyszer tisztán hallottunk ablaktörést és a tört ablak csörömpölését, ahogy az utca kövezetére esett. Ezt mindnyájan észrevettük. Azt hiszem, ekkor történt, hogy Szász Teréz néni, aki a szeminárium konyháján dolgozott egy csöndes „jaj” után sírni kezdett. Korlát főtisztelendő úr és Somosi Béla nyugtatták meg s vizet adtak neki. Ettől jobban lett.

A rózsafüzér végén a szokásos fohászokat mondtuk, amikor a villany kialudt. Manfrédi főtisztelendő úr gyertyát gyújtott. Korlát és Gyurcsovics főtisztelendő urak figyelmeztettek a veszély nagyságára, felindították a tökéletes bánatot és a kamarás úr megadta az abszolúciót (feloldozást – szerk. megj.).”
Juhari Gábor, Gyurkovics Károly és Korlat Ferenc
Becsapódott a bomba, miközben lent a rózsafüzérbe kapaszkodtak: „ Az abszolúció után nem emlékszem, hogy felálltunk volna, hanem úgy maradtunk térdelve. A rózsafüzért újból kezdtük. Ennek az imának erős, bízó hangja most is a fülemben cseng. Úgy tűnik fel előttem, hogy elmondtuk az első tizedet, mikor a robbanás történt. Tőlem balra lángot láttam felcsapni s láttam egy pillanatra a pince falát megrepedezni. A lehulló törmelék teljesen eltemetett. Ettől kezdve inkább csak magamról tudok. (…)Egy nővér – annak gondolom -, ellenben egész addig élhetett, amíg ki nem szabadítottak. A robbanás után néhány percre énekelt: „Máriához, drága Szűzanyánkhoz, hódolattal járulunk”. Nyugodtan, mintha munka közben énekelt volna. Végigénekelte. Ez után én szóltam, hogy énekeljünk, de nem válaszolt senki. A nővér elvesztette eszméletét.”

Csak egynek érkezett időben a mentés

„Már előbb is hallottam olyanszerű hangot, mintha vala ki csákánnyal turkálna, de mentésre és menekülésre csak akkor gondoltam, mikor a „hórukk” biztatást hallottam. A romok alatt a test megnyugodott. A halált várta. A lélek bízott, a kéz görcsösen szorította a rózsafüzért. Pillanatok alatt látta az ember a mérleget, bűneit, akarásait. Nem akartam élni, csak jóvátenni. Az első reménysugár után már pap is akartam lenni, a bűn ostora. Már kívántam élni. Próbáltam jelt adni kiáltással, de gyenge hangom nem hallották. De mégis egyszerre megálltak. Most kiáltottam. Meghallották.”

Dr. Dobos János teológia tanár a Székesegyház melletti kanonoki házban lakott, a Püspöki Palota étkezőjében elfogyasztott vacsorája után oda tért vissza, illetve annak pincéjébe. 1944. szeptember 16-át a legszomorúbb napként említi: „1944. szeptember 16-án, szombaton volt, azt hiszem házunk eddigi legszomorúbb napja, amelyen elpusztult a Szeminárium Széchenyi u. felőli része és halálát lelte a Szeminárium volt kedves Spirituálisa az ittlevő kispapokkal és személyzettel együtt.”

Visszaemlékezésében azt írja, több zavarórepülés előzte meg a tragédiát: „Szeptember 16-a előtt is mind gyakrabban fújtak már riadót és majdnem minden este zavarórepülés is volt. Egy néhány bomba is hullott elszórtan a városra: az állomás környékén és a Szamos partján – a kaszárnya közelében -, de komoly légitámadás nem volt a város ellen. Többször dobáltak le a város fölé ún. világító rakétát is, ami nagy izgalmat keltett. (…) Már a vacsora alatt is volt zavarórepülés s ezért igyekeztünk minél hamarabb befejezni azt és hazamenni.”

Kovács Gyula és Manfrédi Gáspár

Nyolc óra tizenöt perckor egymás után gyúltak ki a Sztálin-gyertyák: „Én kimentem a kertbe s miután lekísértem Szvoboda protonotárius kanonok urat, házigazdámat a pincébe – egyre erősbödő és közeledő morajlást hallottam, de azt nem is gondoltam, hogy ez bevezetője a legszomorúbb és legtragikusabb napok egyikének. 8 óra 15 perckor egymás után gyúltak ki a Sztálin-gyertyák (világítórakéták) az egész város fölött – a zúgás már igen erős a fejünk fölött. Lementem a pincénkbe ahol a Kanonok úrnak beszámoltam a látottakról. Csendben várunk és elkezdünk imádkozni. Most már megremegünk a lehulló bombák idegromboló süvítésétől és megrázkódunk a bombák robbanásától. Mind több és több bomba zuhan a városra, egyik-másik a közelünkbe eshetett le, mert ablakaink csörömpölése a válasz ezekre.”

Úgy tűnt, a bombazápor nem áll el

„Még egy ideig ég a lámpánk, majd egy bomba valahol elszakítja a vezetéket, mert kialszik a lámpa és gyertyát kell gyújtanunk a félelmetes bombazáporban, amely állandóan hull, mintha soha nem akarna véget érni. A légnyomás már többször kioltotta gyertyánkat, de azért az ijedségen kívül semmi bajunk. Kínos, hosszú percek telnek el. Már nem beszélünk, mindenki magával van elfoglalva, el kell készülni a legrosszabbra, a halálra is, hisz ahhoz csak egy közeli bombarobbanás szükséges, hogy pillanatok alatt befejezzük életünket. Már talán több mint egy órája tart a légiriadó és a bombázás. Egyszer csak lélegzetem is visszafojtva figyelem egy bombasorozat süvítését. Borzalmasan vijjogó hang – a szívem a torkomban dobog, mintha fejem fölött közeledne – aztán egy rettenetes csattanás – robbanás – hirtelen nagy világosság s aztán halálos csend.”

A Püspöki Palota romokban

„Kirohanok az utcára ahol rettenetes látvány fogad: a Püspöki Palota, a főbejárat mindkét oldalon telitalálatot kapott. Szörnyű még csak elgondolni is: a baloldalon van az óvóhely a romok alatt. Befutok és jelentem a kanonok úrnak, majd gyorsan átöltözöm és – miután egy újabb zúgás miatt ismét le kell futnom az óvóhelyre – megközelítem a romokat. Lámpával világítok, de a vészkijárat nem is látszik csupa gerenda, törmelék, rettenetes, megrázó kép. (…) Ahogy lefelé világítok az óvóhely felé, nyílást veszek észre – leugrottam és elkezdtem kiabálni a lehetetlent is megpróbálva. És legnagyobb meglepetésünkre hang ütötte meg fülünket, illetve inkább nyöszörgés. Új erőre kaptunk s ahányan voltunk elkezdtünk a nyílás előtti téglákat, gerendákat eldobálni, hogy beférhessünk a nyíláson a pincébe. Akkor még azt hittük, hogy élnek, és meg tudjuk őket menteni.”

Csak Tircsi Istvánt sikerült kihúzni

„Végre kihúzták valósággal a törmelékek közül. Eszméleténél volt, de nagyon gyenge állapotban és azonnal el is szállították egy segélyhelyre. Egy zúzódáson illetve horzsoláson kívül egyéb sérülése nem volt. A többieken nem lehetett segíteni, mert már halottak voltak valószínűleg az első perctől kezdve, hogy a bomba robbant, kivéve a Tircsi közelében levő nővért, aki még élt és Tircsi szerint az ő nyöszörgését hallottuk, amikor őt felfedeztük.”

szatmarnemeti-bombazasRomokban a város

„Másnap, vasárnap láttuk világosan milyen borzalmas rombolást végzett a bombázás a városban. Sehol sem volt azonban olyan szörnyű a kár emberéletben, mint nálunk. (…) A püspöki palota maga is a Széchenyi u. oldalon csupa rom. Két helyen érte találat: a főbejárat két oldalán. A főbejárat előtt is leesett egy bomba a kövezetre ugyanabban az időben és egy 6-7 m széles és 2-3 m mély krátert okozott. A bomba közvetlenül az óvóhely, illetve a pincelejáró végén levő falon robbant, állítólag nem is a tetőn jött át, hanem oldalt érte a falat és úgy robbant fel romba döntve az épületet az irodákig.”

További bombázások

„Vasárnap este, szeptember 17-én újabb bombatámadás, ugyanabban az időben. Most a Szemináriumi rész kigyulladt egy helyen. Nagy bajjal sikerült eloltanunk a tüzet és megakadályoznunk az épület kigyulladását, egy néhány jószívű emberrel. Hétfőn csak zavaró repülés volt, de már kedden újabb bombatámadás. Szerdán csak egy néhány bombát dobtak le a városon kívül. Ezután bombatámadás már nem volt. Fejünk felett láttunk többször gépeket elvonulni, de bombákat nem dobtak. Nem is volt szükség rá, hiszen tönkretették eléggé a várost az eddigi támadásokkal.”

Megdöbbentő a túlélők vallomásainak mélysége, megható a benne felcsillogó hit ereje, mellyel felkészültek a legrosszabbra is, és mely segítette később őket a veszteségek elviselésére. Nem véletlenül fogalmaz naplóbejegyzése végén Tircsi István a következőképp: „Csodálatos az Úr. Szatmáron nem kívánta a bűnösök halálát, hanem tisztalelkű, fiatal, akarattól, tervektől duzzadó papok, kispapok, apácák engesztelő halálát óhaj totta. Az Ő akarata volt. Legyen meg az Ő szent akarata!”

(szatmar)

magyartudat.com

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás