2006-os rendőrterror – elfogadhatatlan, hogy nem történt felelősségre vonás

2006-os, rendőrterror, felelősség, Gyurcsány, magyartudat.com, Hoppál Péter, Bajnai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A baloldal lelkén száradnak a 2006. őszi események – mondta a Fidesz szóvivője szombaton Pécsett sajtótájékoztatón.

Hoppál Péter újságírói kérdésre az Európa Tanács azon döntésére reagált, amellyel a napokban leszavazta a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás által benyújtott javaslatot. Ebben a politikus azt kérte, hogy a közgyűlés mondja ki: 2002 és 2010 között emberi jogi válsághelyzet volt Magyarországon, a 2006. őszi rendőrterror súlyos következményekkel járt, és elfogadhatatlan, hogy nem történt meg az elkövetők, köztük a korábbi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc  felelősségre vonása.

“Akiknek kilőtték a szemét, vagy akiket egy éjszakán át meztelenül térdeltettek a gyűjtőfogház udvarán, nem úgy gondolják, ahogy az Európa Tanács, hogy semmiféle visszaélés nem történt” – hangsúlyozta Hoppál Péter. Hozzátette: a 2006-os események egyértelműen a baloldal lelkén száradnak.

A politikus szavai szerint “Gyurcsányék, Bajnaiék, ha kellett, a rendőrterror eszközeihez nyúltak, vagy a maffiával ültek le egy asztalhoz egyeztetni a választások elcsalásáról. A módszerekben nem válogattak, és ma is azt látjuk: képesek erőszakos cselekedetekért az utcára menni és bárkivel szövetkezni.”

Címlap fotó:Gaudi-Nagy Tamás

Forrás:Fidesz

magyartudat.com

1 thought on “2006-os rendőrterror – elfogadhatatlan, hogy nem történt felelősségre vonás

  1. Mint ahogy még ma sem válogatnak az eszközeik megválogatásában, csakhogy hatalom és pénz közelében maradjanak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás