Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

2014-ben már külhoni magyarok szavazataiért is versenyeznek a pártok

A Fidesz szerint a külhoni magyar állampolgárok külön kampány nélkül is meg tudják ítélni, hogyan teljesítettek a kormány-,  míg a KDNP úgy készül, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerepe kiemelt lesz a határon túl élő magyaroknak szóló üzenetek megfogalmazásában.

A 2014-es parlamenti választáson először szavazhatnak a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok, de csak pártlistákra, egyéni jelöltekre nem. Az MTI arról kérdezte a parlamenti pártokat, milyen stratégiával, kampányeszközökkel és várakozásokkal készülnek erre.
Gulyás Gergely, a Fidesz szakpolitikusa – aki a választójog kiterjesztését azzal indokolta: a nemzeti ügyekbe való beleszólás lehetősége minden magyart megillet, bárhol is él – azt mondta: a külhoni magyar állampolgárok külön kampány nélkül is meg tudják ítélni, hogyan teljesítettek a kormány-, illetve az ellenzéki pártok, és számukra nyilvánvalóan kiemelkedő jelentőséggel bírnak a pártok nemzet- és szomszédságpolitikáról, valamint kisebbségi jogokról vallott elképzelései.
A Fidesz szerint – folytatta a politikus – még a külhoni magyarok választójogát nem támogató ellenzéki pártok is abban érdekeltek, hogy a szavazás gond nélkül történjen meg, ezért a kormányoldal a választás lebonyolításával összefüggő részleteket illetően minden konstruktív javaslatra nyitott. Megjegyezte ugyanakkor, egyetértés van abban, hogy a határon túli szavazást regisztrációnak kellene megelőznie, és azt is világossá tette, hogy pártja álláspontja szerint a külhoni magyarok voksolását főszabály szerint levélben érdemes lebonyolítani.
A KDNP sajtóirodája az MTI érdeklődésére azt közölte, a kormánypárti pártszövetség kampánystratégiája és kampánycsapata is közös lesz a választáson. Tájékoztatásuk szerint a kampányban megjelennek majd a kereszténydemokrata sajátosságok, és mivel a kormányban a nemzetpolitikáért Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felel, a külhoniaknak szóló mondanivaló megfogalmazásában nagy szerepe lesz a KDNP elnökének.
Kitértek arra is, hogy a KDNP mindhárom erdélyi magyar párttal kapcsolatot épít, s ezt a személyes ismeretségekkel együtt igénybe is veszi majd a választást megelőzően.

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás