Ha még nem láttad

Magyarország kifejezetten jól teljesít a védelmi költségek terén, ezek a 2014-es newporti NATO-csúcstalálkozó óta 20 százalékkal növekedtek, ami a negyedik legnagyobb költségnövelést jelentett a tagállamok között – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Varsóban, ahol részt vesz a pénteken kezdődő NATO-csúcson.

Szijjártó  Péter „rendkívüli jelentőségűnek” minősítette a varsói csúcstalálkozót, mivel az itt hozandó döntések révén megerősítik a szövetség védelmi képességeit, ezen belül a keleti szárnyat.
A miniszter kilátásba helyezte, hogy a newporti csúcs döntéseinek alapján létrejövő gyorsreagálású erők keretében Magyaroszágon jövőre megalakul az egyik előretolt irányítási egység (NATO Force Integration Units – NFIU) a 8 kelet-európai elem közül. Szijjártó Péter hangsúlyozta: az NFIU létesítése nem jár csapatállomásoztatással, hanem parancsnoki pontról van szó, ahol Magyarország esetében 40 NATO-tiszt – ebből 20 magyar – fog szolgálatot teljesíteni.

magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás