Ha még nem láttad

A jövő tavaszi magyarországi választáson Európa sorsa is eldőlhet – hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos választmányának ülésén szombaton, Budapesten.

A házelnök – aki a Fidesz választmányi elnöke is – a választások tétjeként az elmúlt 7-8 év eredmények megőrzésére hivatkozott, továbbá arra, hogy Magyarország magyar ország tud-e maradni.
Az eredmények közé sorolta a családpolitikai rendszert, az unión belül kiharcolt gazdasági mozgásteret és a nemzetpolitikát. Utóbbit úgy jellemezte: gyakorlatilag a nemzethatárok feletti újraegyesítés, a nemzeti közösség újraszövése zajlik.
Kövér László kiemelte, hogy Magyarország ma lélekszámánál, gazdasági teljesítményénél nagyobb befolyással bír a nemzetközi politikában, és ennek szerepe van abban, hogy Európa megőrzi-e keresztény karakterét.
Emiatt nagyobb hévvel támadják és vitatják azt, amit Magyarország képvisel – mutatott rá Kövér László, aki a küzdelem felei között a magyar kormányt és a mögötte álló többséget, valamint az unió bizonyos intézményeit és bürokratáit nevesítette, jelezve: utóbbiak jelentős részben „Soros György zsebében vannak”.
A fideszes politikus arról is beszélt: a visegrádi négyek mára megkerülhetetlen tényezővé váltak az európai politikában, erre utal Donald Tusk, az Európai Tanács elnökének „pálfordulása” is, amelyben a kötelező kvóta elvetését hangoztatta. Magyarország nemzetközi tekintélyének növekedése szempontjából sikeresnek ítélte a Kína és Közép-Kelet Európa közötti kooperációt, és üdvözölte a Három Tenger Kezdeményezést is.
A házelnök a Magyarországgal szembeni támadásokat az unortodox gazdaságpolitikára vezette vissza, utalva arra: nem csupán a pénz miatt fájtak az intézkedések az addig extraprofitot kipumpáló multinacionális cégeknek, hanem azért is, mert ezzel más országokban is precedenst teremtettek.
Az új alaptörvénnyel a küzdelem áttevődött ideológiai kérdésekre – folytatta, jelezve: egyesek szemében botrányosnak számított a nemzeti múltra, hagyományra, önazonosságra, keresztény gyökerekre hivatkozás, továbbá annak rögzítése, hogy a házasság egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége.
Kövér László szerint a kötelezettségszegési eljárások tucatjaiból világossá vált, hogy világhatalmi küzdelem zajlik a felhatalmazás nélküli, a nemzetállamok jelentős részénél nagyobb gazdasági erővel bíró informális hatalmak és a szuverén nemzetek között.
A nemzetállami demokratikus döntéshozatal mára gátja lett a profitmaximalizáló törekvéseknek, ezért a nemzetállamokat maga alá akarja rendelni: vagy úgy, hogy megvásárolnak és kinevelnek politikusokat – erről szól az Európai Parlament Soros-listája -, vagy egy transznacionális struktúra felépítésével, a brüsszeli központ megerősítésével a tagállamok rovására – fogalmazott Kövér László.
Emlékeztetett arra, hogy a német szociáldemokraták elnöke, Martin Schulz – aki „mint a részeg és a gyerek, őszintén beszél” – elmondta, hogy 2025-re létre kell hozni az Európai Egyesült Államokat.
Ezekben a küzdelmekben ugyanúgy helyt kell állni, mintha valami sorsdöntő csatában vennénk részt, ami ismét eldönti az európai civilizáció sorsát, ahogy a török háborúk idején. „Hogy mi a fészkes fenének áldoztuk fel magunkat, azt nem egészen értem, nyugodtan átengedhettük volna Bécsig a törököket, úgy sem lennénk rosszabb helyzetben” – jegyezte meg.
Kövér László beszélt arról is, hogy a politika nem avatkozhat be az emberek magánéletébe, de jó kereteket kell teremtenie. Példaként említette a családpolitikát, fontosnak nevezve, hogy a gyerekvállalás ne legyen egyenértékű a szegénységgel.
A Fidesz politikusa egyúttal sokak aktív szerepvállalását sürgette, jelezve: jelenleg nem érzi, hogy egy olyan, nem politizáló, de közéleti szerepet vállaló keresztény értelmiség sorakozna fel a hátuk mögött „kivont kardokkal és előreszegezett dárdákkal”, mint amilyenre szükség van a társadalmi küzdelmekben.

 

www.magyartudat.com

 

2 thoughts on “2018-as magyarországi választás: Európa sorsa is eldőlhet

  1. A vesztes már megvan, a bukott orbánék,
    akik tönkretették a magyarokat, Magyarországot,
    csak azért, hogy egy sértődött, hatalombeteg, despota
    uralkodjon felettünk mindenáron (!)
    Kb 7 millió épeszű ember van az országban, aki
    ezzel tisztában van és nem vette be a hülyéknek
    szóló propagandagépezet szemeteit.
    A győztes közöttük van, úgy hivják Magyarország,
    amely évek óta csak vesztes volt idáig.

  2. Európa köszöni szépen jól van.
    Eddig is oda tartoztunk és ez után is oda fogunk tartozni,
    nem csak a térkép földrajzi helye szerint, egyszerűen
    ott vagyunk és kész.

    Eu lenézi a sértődött, bukott despotát és
    kiszolgálóit, mint ahogy mi magyarok is,
    csak nálunk milliárdok úsznak el rá addig is
    mig a hatalomban van.
    De azért szép, békés lesz nélküle Magyarország .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás