Ha még nem láttad

„Meglehetősen ambiciózus, de nem lehetetlen” cél, hogy Szerbia 2020-ban csatlakozzon az Európai Unióhoz, mégis, a 2023-as dátum reálisabbnak mondható – jelentette ki Maja Bobić, a Szerbiában ténykedő Európai Mozgalom főtitkára, aki mindazonáltal hozzátette: szinte lehetetlen és rendkívül hálátlan dolog az uniós csatlakozás időpontját megjósolni. „A 2020-ban történő csatlakozás rendkívül nagy sikernek számítana, ami azt is jelentené, hogy változtattunk a hozzáállásunkon és magunk mögött hagytuk a máig nyitott kérdéseket, de azt is jelentené, hogy az EU-nak sikerült talpra állnia és konszolidálódnia mind intézményes, mind pedig gazdasági értelemben. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a hozzáállásunkon tudunk a legnehezebben változtatni” – mondta Maja Bobić a Betának adott interjújában. Hozzátette azonban, hogy 2025 egyfajta végső határidőnek számít, mert a túlságosan elhúzódó európai integrációs folyamat sokba kerül, és nem fogja az EU fedezni az összes költséget, tehát Szerbiának is az az érdeke, hogy ez minél rövidebb ideig tartson.

(beta)

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás