Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A Kelet – Szlovákiai Múzeum Kassán a 9. Múzeumok éjszakáján befolyt teljes összeget felajánlotta a vár felújítására.

34384

Az idei rendezvényük alkalmával Kassán, 14 000, rekord mennyiségű érdeklődő látogatott el megtekinteni a Kelet – Szlovákiai Múzeum kiállításait, rendezvényeit, mely idén a 140. fennállási évfordulóját ünnepli. A kassai kulturális intézmények a tűzvész által megrongálódott krasznahorkai vár felújítási költségeihez szeretnének ily módon hozzájárulni. Az ajándékot, a szimbolikus csekket 3 422 euróról a Szlovák Nemzeti Múzeum vezérigazgatója, Púdelka Rastislav vette át Robert Pollaktól, a Kelet – Szlovákiai Múzeum vezérigazgatójától és Lenárt Renátától, Kassa alpolgármesterétől.
Púdelka megköszönte az ajándékot, és elmondta, hogy annál nagyobb az értéke, mivel olyan szerveztek ajándékozzák ezt az összeget, akik maguk is pénzhiánnyal küszködnek. Hozzátette, hogy ennek az összegnek köszönhetően a gyűjtés átlépte az első százezer eurós határt. Elmondása szerint a váron előkészületi munkálatok folynak a felújításhoz. Jelenleg éppen a közbeszerzést végzik, mely összetett folyamat, mivel minden lépéshez a műemlékvédők előzetes jóváhagyása szükséges.
Most készültek el a villámhárítók és az áram vezeték bevezetésére készülnek. A jövő hét folyamán fogják a vár közelében található fákat kivágni, melynek engedélyezését még áprilisban kérvényezték és június 12-én kapták azt meg.

BB, Felvidék.ma

magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás