
Katalóniában több százezer ember 400 kilométeres élőláncot alkotott szerda délután a tartomány függetlenségének és egy erről szóló népszavazás megrendezésének támogatására.
Az élőláncot a Katalán Nemzetgyűlés szervezte, északi kezdőpontja Le Pertus településen volt, délen Alcanarig ért, s áthaladt Barcelonán, Geronán és Tarragonán is.
A tiltakozók a Lérida katedrálisának harangszavára fogták meg egymás kezét.
A lánc összesen 86 településen át húzódott, s 778 szakaszból állt.
A résztvevők külön erre az alkalomra készült pólót viseltek.
Sokan katalán zászlót lengettek.
A jelszó „Katalán út a függetlenséghez” volt.
Artur Mas, a széleskörű autonómiát élvező tartomány elnöke reményét fejezte ki, hogy a megmozdulással felhívják magukra a világ figyelmét és nyomást gyakorolnak a kormányra.
A példát Észtország, Lettország és Litvánia lakosai nyújtották, akik 1989-ben szintén függetlenséget követelve alkottak ilyen láncot, másfél millió résztvevővel.
(lavanguardia)
magyartudat.com