48 halálos áldozat- Bíróság elé áll a cseh metanolügy 31 vádlottja

48 halálos áldozat- Bíróság elé áll a cseh metanolügy 31 vádlottja

Egy helyi háborús konfliktus következményeihez hasonlíthatóak a 2012-es csehországi metilalkohol-mérgezés következményei – állítja Jan Sladky dél-morvaországi államügyész, aki kedden Brünnben sajtóértekezleten ismertette a rövidesen kezdődő bírósági tárgyalás hátterét.
Sladky bejelentette, hogy az államügyészség a vizsgálatok lezárása után pénteken Zlínben már megtette a vádemelést az ügyben, s most az ottani bíróság dönti el, mikor kezdődik a nagy érdeklődéssel várt tárgyalás.
A metilalkohol-botrány 2012 szeptemberében robbant ki Csehországban, miután a piacra került hamisított, pancsolt alkohol fogyasztása következtében többen meghaltak, melyről korábban hírt adtunk.
Közvetlenül az ügy kirobbanása után 2012-ben 38 személy halt meg, 79 személy pedig a súlyos mérgezés következtében részleges vagy tartós egészségkárosodást szenvedett. A 38 halálos áldozat közül 13 nő volt. Az áldozatok száma mára 48-ra emelkedett.
A botrányos ügy rövidesen induló fő perében 31 személy, köztük két nő áll a bíróság elé. Hét személy ellen az a vád, hogy tudatosan, tervezetten okozták emberek halálát.
“Személyes véleményem, hogy a metanol-ügy következményei minden túlzás nélkül hasonlíthatóak egy helyi háborús konfliktus következményeihez. A vádlottak tetteinek következtében 38 ember vesztette életét, 79 pedig súlyos egészségkárosodást szenvedett” – jelentette ki Sladky.
Radomír Koudela zlíni bíró úgy véli, hogy a főtárgyalás több hónapig is eltart. A 2013-as év halálos áldozatait külön bírósági perben vizsgálják meg.
Szakértői vélemények szerint ha az összes lefoglalt metilalkohol forgalomba és elfogyasztásra került volna, az áldozatok száma elérhette volna a 158 ezret is, írja  Kokes János, az MTI-től.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás