Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A Statisztikai Hivatal kimutatásai szerint a tavalyi év folyamán mintegy 700 ezer lakos élt szegénységben, vagy annak küszöbén Szlovákiában. Olyanok is, akiknek egyébként volt munkájuk, ráadásul az érintettek száma fokozatosan növekszik.
A statisztikák szerint a legtöbb szegénységben élő személy a munkanélküliek, a nők, vagy a többgyermekes családok köréből kerül ki. A legújabb folyamatok szerint azonban azok életkörülményei is fokozatosan romlanak, akiknek egyébként van munkájuk. Tavalyhoz képest ötvenezerrel nőtt az érintettek száma – tájékoztatott róla Ľudmila Benkovičová, a Statisztikai Hivatal vezetője.A csoportot azon személyek alkotják, akik havi bevétele 315 euró alatt mozog. Ľudmila Ivančíková, a statisztikai és demográfiai részleg vezetője szerint az érintett réteg 43 százalékát állástalanok alkotják, viszont az alkalmazottak és nyugdíjasok körében már ugyanakkora a szegénység rizikója – 6,3 százalék.

Róbert Vlačuha, az életszínvonallal foglalkozó részleg igazgatója mindezt úgy magyarázza, hogy a kimutatásokban az egész háztartásra vonatkozó adatok jelennek meg, s az egyes háztartások az átlag alá süllyednek, ha az egyik tag elveszíti a munkáját.

A szegénységi rizikót tekintve a legveszélyeztetettebb személyek a családi struktúra szempontjából a három és több gyermekkel rendelkező családok, majd az egyedülálló, gyermeküket nevelő szülők. A gyermekteleneket jóval kevésbé sújtja a szegénység. Nemi lebontásban több nő él rossz körülmények között, mint férfi, a különbségek 65 éven felül jelentkeznek markánsabban.

bumm, TASR/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás