Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A Bukaresti Egyetem bejelentette, hogy pénteken 12 órakor sajtótájékoztatót tart, amelyen bejelentik az Etikai Bizottság végleges döntését a miniszterelnök plagizálási ügyével kapcsolatban.

Az Evenimentul Zilei négy forrása is arról tudósít, hogy az ítélet szerint a miniszterelnök plagizált. „Egyhangúan szavaztuk meg ezt a döntést” – mondta az egyik forrás. „Egyetlen professzor sem mondhatja azt, hogy nem plágiumról van szó, aki látta a dolgozatot, mert azt automatikusan kizárjuk. Én már láttam olyan dolgozatot, amelyben voltak másolt részek, de egyikben sem láttam ennyit” – állította egy másik forrás, aki tanulmányozta Victor Ponta doktori disszertációját. „Ha találkoznék Mateut ügyvéddel, azzal, aki azt mondta, hogy nem plágium a dolgozat, megmondanám neki, hogy szégyellje magát. Ilyen döntéssel nem érdemli meg, hogy professzor legyen.” – tette hozzá a professzor.

A Bukaresti Egyetem Etikai Tanácsa a plágiumvád megjelenése után rögtön összeült hivatalból.

Az Egyetem annak ellenére is meghozta döntését, hogy Ecaterina andronescu oktatási miniszter kijelentette: abban az esetben ha kimondják, hogy Ponta plagizált, veszélybe kerülhet az egyetem doktori iskolája. Az oktatási minisztérium alá tartozó Nemzeti Etikai Tanács megpróbálta megakadályozni azt, hogy a dolgozatot más szervek is vizsgálhassák, kijelentve, hogy ő az egyetlen jogosult erre a feladatra.

evz.ro/magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás