A békés ünnepek tönkretétele nem alapvető emberi jog – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn.
Az államtitkár szerint Juhász Péter, az Együtt elnöke és társai újra az állami ünnepségek megzavarására készülnek. „Ezzel nyilvánvalóan visszaélnek a gyülekezés szabadságával. Sajnáljuk, hogy ehhez a magukat jogvédőnek nevező, külföldről támogatott aktivisták is segítséget nyújtanak” – tette hozzá.
Dömötör Csaba hangsúlyozta: a békés ünnepek tönkretétele nem alapvető emberi jog. „Ha Juhász Péternek nincs érdemi mondanivalója 1848-ról és a nemzeti függetlenségről, az még nem ok arra, hogy megzavarja azon családok ünnepét, akik méltóképpen szeretnének emlékezni a szabadságharc hőseire” – emelte ki, hozzátéve: a kormány mindenkit vár szerdán fél 11-re, a nemzeti múzeumnál tartott díszünnepségre, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet.
Juhász Péter, az Együtt elnöke március elején közölte, hogy március 15-én az Együtt ki akarja fütyülni Orbán Viktort, mert a miniszterelnök nem ad más módot arra, hogy a magyar emberek elmondják neki a véleményüket. Azt követelte, hogy a kormányfő március 15-én jelentse be: nyílt közmeghallgatást tart.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) hétfői közleményében felidézték, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság a múlt héten és hétfőn is megtiltotta Juhász Péterék tüntetését. A TASZ jelezte: bíróságon támadták meg a tiltást. Tájékoztatásuk szerint a rendőrség döntésének alapja a „nemzet méltóságának” és a „méltó megemlékezéshez való jognak” a sérelme. A jogvédő szervezet szerint azonban a rendőrség „nem létező jogokra és értékekre hivatkozva, még a tiltás alkalmatlanságát is figyelmen kívül hagyva hozott tiltó határozatot”.
Úgy vélekedtek: nem alkotmányos érték, hogy a miniszterelnök zavartalanul szónokolhasson. „Aki őt kifütyüli, róla mond véleményt, nem a magyar nemzetről, hiszen a magyar nemzetet önmagában sem a kormányzat, sem a miniszterelnök nem testesíti meg” – olvasható a TASZ közleményében.
magyartudat.com
Nem nyavalyogni, kell, hanem kiemelni ezt a szerencsétlent, a többi úgyis szétszéled utána. Egyszerűen érthetetlen, hogy páran a legnagyobb nyugalomban tudják zavarni a többséget.
nem nyavalyogni, kell, hanem kiemelni ezt a szerencsétlent, a többi úgyis szétszéled utána. Egyszerűen érthetetlen, hogy páran a legnagyobb nyugalomban tudják zavarni a többséget.
Milyen igaz: úgyhivjákhogyorbánviktor
Már egy önálló gondolata sincs „istván”?! A saját véleményét sem tudja megfogalmazni, de néha idepofátlankodik?!
Mi magyarok „ide is pofátlankodunk”, mikor az
orbáni fidess a Március 15 -ét is kisajátitja.
Azért mert másfélmillió emberke rászavazott kényszerből, attól még egy dilettáns, despota, degenerált „kormányunk” van, akinek az eszköze a széthúzás erősitése, az ellenségkép fenttartása, a
saját hatalmuk megtartása érdekében és a mindezt
a MI PÉNZÜNKBŐL. Ha már álságos magyartudat
a cim, ez itt egy fideszes propaganda oldal valójában.
Fölösleges bármilyen vélemény kifejtése egy ilyen goebbelsi – sztálini brossura oldalon, ahol szánalmas
fércművek születnek „felsőbb” utasitásra.
Kossuth Lajos Azt Üzente Elfogyott a Regimentje …
és nem azt, hogy támadjuk meg azt az Európát,
ahová mindig is tartoztunk és most belőlük élünk….
(Ennyit a fjordokról, 2x 5 percben itten az acsarkodóknak)
p.s.
Sem Attilláról, sem Árpádról nem tudunk semmit,
csak a mitoszok – mesék terjednek.
Aki kezdte az Eu -hoz a normális közeledést,
az István apja volt: Géza
Már azt sem veszi észre „kedves István”, hogy saját magát cáfolja?!
Ezen kívül: pl. Közép-Afrikában él egy törzs, amelynek tagjai olyan, szájról-szájra megőrzőtt tudás birtoklói, hogy a „művelt” nyugati „tudósoknak” fennakadt a szeme. Erről ennyit.
Attila Konstantinápolyban nevelkedett azzal a hadvezérrel együtt akit a Catalumi síkon (mai Fraciaország) legyőzött és ternészetesen kiválóan beszélt latinul. Ő volt az első aki egyesítette a germán törzseket. Zseni kellett legyen ha az Alföldtől meg tudta szervezni az utánpótlást egy ekkora háborúhoz.
” pl. Közép-Afrikában él egy törzs, amelynek tagjai olyan, szájról-szájra megőrzőtt tudás birtoklói, hogy a “művelt” nyugati “tudósoknak” fennakadt a szeme. ”
Hát akkor rajta, hozza ide őket, hadd tanuljanak
végre vmit a portál fideszes szerkesztői és balkáni
stilusú beiirótábora … 🙂
Amúgy elég lenne ide az általános iskola elvégzése is,
nem csak a végzettségi papirok „fű alatti” bezserzése