A bankok közül egyelőre főleg az FHB és az OTP ajánl fel lakásokat a Nemzeti Eszközkezelő számára. Sokak szerint a vártnál szerényebb kereslet fő indoka az, hogy a potenciális ügyfeleket nem elég hatékonyan érik el a pénzintézetek.
Az új szabályok révén végre megindult az ingatlanok felajánlása a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. felé. A társaság tájékoztatása szerint a hitelintézetek eddig 500 ingatlant ajánlottak fel megvásárlásra. Miután az idén a NET elvben nyolcezer lakást vásárolhatna meg, jól látható, hogy idén nem töltődik ki a kvóta − ami persze nem jogvesztő. Lapunk információi szerint a NET valamennyi olyan ingatlant befogad, amely a jogszabályi feltételeknek megfelel.
A Napi Gazdaság körkérdéséből kiderült, hogy a bankok zöme épp hogy elindította saját programját, a válaszadó hitelintézetek közül az FHB és az OTP „adott fel” jelentősebb tételben lakást a NET-nek. A legnagyobb kereskedelmi banknál például úgy tájékoztatták lapunkat, hogy a jogszabály-módosítás hatálybalépését követően, június 20. óta közel 1250 ügyben jelezték ügyfeleik szándékukat a Nemzeti Eszközkezelő eljárásának kezdeményezésére, közülük eddig több mint 250 ingatlannál továbbították az ügyfelek igényét a NET-hez. Az OTP a devizás állomány nagyjából 7 százalékában „azonosította be” a NET-re jogosult ügyfeleket. A többi hitelintézet rendkívül alacsony számokat közölt, sőt akadt olyan, viszonylag nagy bank is, amely majd csak novemberben szerződik a NET-tel az új feltételek szerint.

napi.hu/magyartudat.com