Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Mesterházy Attilához, az MSZP elnökéhez fordult nyílt levélben szerdán Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője a román helyzet nemzetközi kezelésével kapcsolatban.

A Fidesz-delegáció Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/FideszEU#!/FideszEU) is közzétett levélben Gyürk András felhívta a figyelmet arra, hogy „a baloldali többség – az MSZP képviselőinek támogatásával – megakadályozta a romániai jogsértések ügyének napirendre vételét az Európai Parlament e heti ülésszakán”.
Mint fogalmazott, „a közelmúltban hatalomra került balliberális bukaresti kormány a törvényesség határait messze átlépve avatkozik bele a független demokratikus intézmények működésébe”, „emellett a magyar kisebbségek számára rendkívül hátrányos intézkedéseket fogad el”.
Gyürk András megismételte a delegáció egy minapi közleményében már említett állásfoglalást, amely szerint elfogadhatatlannak tartják, hogy „miközben az MSZP képviselői korábban saját maguk kezdeményezték a Magyarországot mondvacsinált indokokkal, alaptalanul elítélő határozatokat az Európai Parlamentben, most a romániai valódi jogsértések ügyében még a vitát is megakadályozzák”.
Képviselőcsoportja nevében Gyürk András arra kérte Mesterházy Attilát, „szólítsa fel pártjának brüsszeli képviselőit, hogy a magyar kormány lépéseivel kapcsolatos nemzetközi rágalomkampány szítása helyett emeljék fel szavukat az erdélyi magyar közösség védelmében”. Azt is kérte, „vesse latba befolyását annak érdekében, hogy az MSZP pártcsaládjához tartozó romániai kormányzó erők hagyjanak fel a kisebbségi jogokat korlátozó politikájukkal”.
Nyilatkozatot adott ki a Fideszt és a KDNP-t is tagjai között tudó Európai Néppárt elnöke, Wilfried Martens is, aki súlyos aggodalmait fejezte ki a legutóbbi romániai fejlemények miatt. Hangoztatta, hogy Victor Ponta miniszterelnöknek „azonnal fel kell hagynia az elfogadhatatlan gyakorlatokkal, amelyeket az Európai Unió egyik országában sem tűrhetnek el”.
Martens felszólította az európai szocialista pártszövetséget (ESZP) és a liberális pártok európai szövetségét (ELDR), hogy foglaljanak állást nyilvánosan a tagpártjaik által elkövetett „törvénytelenségek és hatalmi visszaélések” ellen. Jelezte azt is, hogy a néppárt szoros figyelemmel követi a helyzetet.
Joseph Daul, a néppárt EP-frakciójának vezetője a most hivatalba lépett ciprusi EU-elnökséggel kapcsolatos közleményében ugyancsak kitért erre a témára. Azt kérte az új elnökségtől, hogy tartsa rajta a szemét a romániai fejleményeken.
Emlékeztetett, hogy előző nap Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi felelőse is mély aggodalmát fejezte ki „a román alkotmánybíróság függetlensége elleni támadások miatt”.
Reding szóvivője is megerősítette szerdán Brüsszelben, hogy a biztos álláspontja szerint a független, jól működő igazságügyi rendszer alapfeltétele a kölcsönös bizalomnak az európai igazságügyi szektorban.
Daul azt kérte, hogy a brüsszeli bizottság is foglalkozzon a témával, a ciprusi elnökség pedig szintén kövesse kiemelt figyelemmel, biztosítandó, hogy a romániai helyzet nem akadályozza az elkövetkező hat hónap munkáját.

MTI/magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás