Egyre nyilvánvalóbb, hogy nincs még egy olyan hűséges csatlósa a Kínai kommunista Pártnak, mint az Orbán Viktor  vezette Fidesz-KDNP kormányzat, akik szembemenve minden európai és emberi értékkel, foggal-körömmel védik a kínai kormány.

Nyilván megéri nekik.

Az elmúlt hónapok során immár harmadszor akadályozta meg Magyarország, hogy az EU Kínával szemben elmarasztaló nyilatkozatot adjon ki.

Magyarország vétója akadályozta meg az EU-t abba, hogy kiadhassa a Kínát elítélő nyilatkozatát, amelyben a hongkongi elnyomás miatt marasztalták volna el az országot– írja a 444.

Úgy látszik az Orbán kormány helyesli a kínai kommunista vezetőség  jogfosztó lépéseit  Hong Kong-al szemben.

A lap német külügyi információkra hivatkozva azt írja, hogy a 27 EU-tagállamból 26 aláírta az elítélő nyilatkozatot, azonban egy nem – Magyarország, ezzel megvétózva az állásfoglalás kiadását, írja Szőke Mária.

Ez az utóbbi időben a harmadik vétója Magyarországnak, amellyel Kínát védi: korábban áprilisban és májusban is volt egy-egy nagyon hasonló ügy, amikor szintén a kínai-hongkongi helyzet miatt akart kiállni az EU Kínával szemben.

Szijjártó Péter mindezt azzal indokolta, hogy ezeknek az elítélő nyilatkozatoknak

semmi értelmük.

Magyar Tudat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás