Ha még nem láttad

Benyújtotta a francia kormány lemondását hétfő reggel Manuel Valls miniszterelnök Francois Hollande államfőnek.
Az elnöki hivatal közleménye szerint Hollande felkérte Vallsot arra, hogy újra ő alakítson kormányt, amelynek összetételét kedden jelentik be.
Hírmagyarázók szerint az átalakítás hátterében az állhat, hogy Benoit Hamon oktatási és Arnaud Montebourg gazdasági miniszter a hétvégén a kormány által elfogadott megszorító intézkedéseket bírálta, és arra szólított fel, hogy a Németország által szorgalmazott költségvetési fegyelem helyett inkább a fogyasztást és a beruházásokat támogassák.
Valls már vasárnap este elfogadhatatlannak nevezte a kormány gazdaságpolitikája elleni éles bírálatokat.
„Úgy véljük, hogy átléptünk egy határt abban az értelemben, hogy egy gazdasági miniszter nem foglalhat állást ily módon a kormány gazdasági irányvonaláról és egy olyan európai partnerről, mint Németország” – jelezték a francia hírügynökségnek a kormányfőhöz közel álló források. „A miniszterelnök úgy döntött, hogy lépni fog” – tette hozzá a forrás, de azt nem egyértelműsítette, hogy a gazdasági tárcavezetőnek távoznia kell-e a kormányból.
A Szocialista Párt baloldali szárnyához tartozó Montebourg hétfő reggel megerősítette a köztársasági elnök és a miniszterelnök által meghatározott gazdaságpolitikával szembeni fenntartásait. Ugyanakkor visszautasította azt a feltételezést, hogy megsértette a kormányzati szolidaritást. Azt is mondta: nem tudja, hogy el kell-e hagynia a kormányt, de ő ezt nem feltételezi.
„Nem hiszem, hogy meg kellene büntetni egy olyan minisztert, aki a kollegiális beszélgetéseken felvetett javaslataiba bevonja a franciákat” – hangsúlyozta Montebourg az Europe 1 rádióban. „A vita nem a tekintélyről szól, hanem a gazdasági irányvonalról. A kormányon belüli szolidaritást senki nem kérdőjelezte meg, hiszen a döntések megszülettek” – tette hozzá.
A miniszter egyébként a Le Monde című napilap szombati számában megjelent interjúban is egyértelműen az Hollande és Valls által képviselt gazdaságpolitika ellen foglalt állást.
„Németország a megszorító politika csapdájába esett és azt rákényszeríti egész Európára” – fogalmazott az interjúban Montebourg. „A német jobboldalról beszélek, amely támogatja Angela Merkel (kancellárt). Franciaországnak nem feladata a német jobboldal ideológiai alaptételeihez csatlakoznia” – tette hozzá.
A gazdasági miniszter azt követően foglalt állást, hogy Berlin nem támogatta Hollande kérését az európai gazdaságpolitikának a növekedést és a munkahelyteremtést előtérbe helyező irányváltását illetően, miközben Franciaországban a gazdasági helyzet nem javul. Párizs a 2014-re tervezett gazdasági növekedését a közelmúltban módosította a GDP-arányos 0,5 százalékra az eredetileg tervezett 1 százalékról, miután az első két negyedévben stagnáltak a mutatók, írja a BBC.

Címlapfotó:AP

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás