Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A gombatermesztő kapacitás 25 ezer tonnáról 50 ezer tonnára emelése, a gombaágazatban évi 20 milliárd forint plusz bevétel elérése is cél az Európai Unió 2014 és 2020 közötti új pénzügyi időszakában – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán Ócsán.

Czerván György a Pest megyei településen megnyitotta a Bio-Fungi Kft. új gombaüzemét és logisztikai központját, kapcsolódva a cég által szervezett, A gombatermesztés fenntarthatósága Közép-Kelet-Európában című kétnapos nemzetközi konferenciájához.
Czerván György a gombaágazatban elérendő célok között említette 60 gombatermesztő farm létesítését, 100 gombakomposzt-előállító és hőkezelő egység felépítését, 15 ezer tonnányi gombakonzerv készítésére képes feldolgozói kapacitás létesítését.

gomba 2

Szavai szerint a jelenlegi komposztkapacitást szeretnék megduplázni, hogy az elérje a 300 ezer tonnát. Az ágazat tervezett bevétel-növekedéséből 50 százalékot exportból remélnek az ágazatban, amely a célok elérése esetén 5 ezer új munkahely megteremtését is biztosítaná.
Hozzátette: fejleszteni kívánják a gombatermesztő szakemberképzést, a jelenleg három helyen folyó felsőfokú képzés mellett szeretnék elindítani a szakmunkás-, illetve a középfokú képzést is; az agrárkutatói hálózat újjászervezése révén pedig az elmúlt években megszűnt magyarországi gombakutatás területének pozícionálását is tervezik.     A Bio-Fungi Kft. által szervezett tanácskozásra mintegy 250 résztvevő jött el és több mint tíz országból, így Horvátországból, Romániából és Boszniából érkeztek ügyfelek, de jelen vannak az iparág képviselői is mások mellett Hollandiából, Lengyelországból és Németországból.       Czerván György a cég új fejlesztésével kapcsolatban kiemelte: a termelőüzem létrehozása 900 millió forintba került, amelyhez 300 millió forint támogatást kaptak, a komposztáló üzemmel együtt pedig 2,2 milliárd forintos bővítésről van szó.     Mutsy Árpád, a cég ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a csiperkeágazatban a cég képviseli Magyarországon az elérhető legmodernebb technológiát, és feladatuknak tartják, hogy meggyőzzék a magyar gombatermesztőket a gépesítés és a folyamatos fejlesztés szükségességéről. A cégvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar gasztronómiában nincs a megfelelő helyen a csiperkegomba.     A mintegy 23 éve működő, magyar tulajdonban lévő cég tavaly 4,8 milliárd forint árbevételt ért el, idén a várakozások szerint közel 6 milliárdot.

 

(MTI)

magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás