Ha még nem láttad

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök az ukrán válság nyomán kialakult szankciós ördögi kör mielőbbi megszakítására szólított fel pénteken a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon.

Az ukrajnai krízis új sebet ejtett Európa közepén, az instabilitás sebét. Az együttműködés helyett háborúhoz és büntetőintézkedésekhez vezető folyamatok zajlanak – mondta a görög politikus.
Azt, hogy miért Szentpéterváron, s nem pedig Brüsszelben tárgyal, a görög kormányfő azzal magyarázta, hogy Oroszországot rendkívül fontos partnernek tartja. Európai uniós partnereit egyúttal a szolidaritás, a demokrácia és a társadalmi igazságosság elveihez való visszatérésre szólította fel.
Ciprasz a fórum keretében Vlagyimir Putyin orosz államfővel tárgyalt, miután országaik energiaügyi miniszterei szándéknyilatkozatot írtak alá a Török Áramlat folytatásának szánt, Görögország területén haladó gázvezeték megépítéséről és annak használatáról. Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője nem árulta el, hogy kért-e és kap-e Görögország pénzügyi támogatást Oroszországtól. Közölte, hogy azután érdemes ezzel foglalkozni, ha Athén felveti a kérdést.
A RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség jelentése szerint az orosz elnök és a görög kormányfő tanácskozása a tervezett félóránál sokkal tovább, másfél óráig tartott, és bár Ciprasz távozóban nem válaszolt az újságírók kérdéseire, mosolygott, és elégedettnek látszott.
A görög kormányfő a tárgyalás kezdetén, még újságírók jelenlétében közölte, hogy novemberre szándéknyilatkozatot készítenek elő a görög-orosz kétoldalú gazdasági együttműködésről.
Az RBK orosz üzleti-politikai hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Görögországnak a hónap végéig kellene visszafizetnie a Nemzetközi Valutaalaptól kapott 1,5 milliárd eurós kölcsönt. Ellenkező esetben csőd fenyegeti az országot. A jövő hétfőre tervezett rendkívüli euróövezeti csúcstalálkozón a görög adósság kérdését is megvitatják.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás