Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A Vas megyei Horvátlövő lakói hazaszeretetüket és hűségüket bizonyították, és ezzel a trianoni békerendszert is legyőzték 1923 januárjában, amikor egyöntetűen kinyilvánították, hogy Magyarországhoz akarnak tartozni – hangoztatta Hende Csaba honvédelmi miniszter a községben rendezett jubileumi megemlékezésen vasárnap.

Az ötszáz éve még többségében horvát nemzetiség által lakott Vas megyei községet a trianoni békeszerződés megkötésével Ausztriához csatolták, de  Horvátlövő és tíz másik vasi község lakói még akkor is kiálltak Magyarország mellett, amikor minden elveszni látszott, amikor úgy tűnt, hiába volt minden áldozat – fogalmazott a miniszter. Utolsó szalmaszálként ragadták meg a lehetőséget, tiltakoztak, és tiltakozásuk eredményeként a határmegállapító bizottság 1923. január 10-én Horvátlövőt visszacsatolta – idézte fel a történelmi tényeket a miniszter.

A hazaszeretet, a hűség, a bátorság és az összetartozás olyan tanújelét adták 90 évvel ezelőtt, amelyre napjainkban is szükség van. Összetartozunk mindazokkal, akik szeretik a szabadságot, és hajlandók áldozatokat is hozni, hogy azt meg is élhessék; de összetartozunk azokkal is, akik sajnos ma is megtapasztalják a nemzetiségi elnyomás valamely formáját – emelte ki Hende Csaba.

Utalt a felvidéki magyarságra, amelynek tagjai közül szavai szerint sokan éltek a lehetőséggel, és éppen a nemzeti összetartozást kifejezve felvették a magyar állampolgárságot, és akiknek emiatt Európa közepén, az Európai Unió polgáraiként a büntetések sora, a hatósági zaklatás jut osztályrészül.

Kovács László, Horvátlövő polgármestere (független) köszöntőjében azt emelte ki, a községben és a környező településeken évszázadok óta békében élnek egymással magyarok, németek és horvátok, befogadva, elismerve egymás értékeit és kultúráját.

Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízott magyar és horvát nyelven is köszöntötte a megjelenteket, hiszen ő maga is horvát nemzetiségűnek vallja magát.

A megemlékezést és a köszöntő beszédeket a határ menti község római katolikus templomában ünnepi szentmise keretében tartották, majd a résztvevők a templom melletti téren megkoszorúzták a hűség tábláját is magában foglaló hősi emlékművet.

MTI/magyartudat.com

 

One thought on “A hűség községe – Egy kis vasi település 90 éve győzött Trianon ellen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás