A devizahitelesek problémáinak megoldása érdekében a Jobbik egy úgynevezett devizaügyi kerekasztal összehívását kezdeményezi. Erre a kormány, a parlamenti frakcióval rendelkező pártok, a Bankszövetség és civil mozgalmak kapnának meghívót.
Ezt Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető és Z. Kárpát Dániel képviselő jelentették be hétfői, országgyűlési sajtótájékoztatójukon.
Előbbi arról beszélt, hogy érdemi és valós megoldást kell találni, amihez a legszélesebb közéleti összefogásra van szükség. Hozzátette, a nemrégiben megrendezett, a civilek képviselői, a Bankszövetség és a kormányoldal között tartott találkozó viszont nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A Jobbik ezért péntek délelőttre, a Képviselői Irodaházba hívja a parlamenti pártok frakcióit, a Bankszövetséget, a kormány képviselőit és azokat a civil szervezeteket, amelyek az elmúlt években bizonyították, hogy koncepcióval és komoly társadalmi támogatottsággal is rendelkeznek – jelentette be.
Z. Kárpát Dániel javaslataikat ismertetve elmondta: a hiteleket a felvételkori árfolyamon kell forintosítani. Hozzátette: emellett meg kell vizsgálni, hogy a hitelesek mennyivel fizettek többet az indokoltnál, amiért kompenzálnák őket. Végül leszögezte, hogy egy határidő nélküli kilakoltatási moratóriumra is szükség van, ami viszont „a bűnözőkre és az önkényes lakásfoglalókra” nem vonatkozna.
Címlap fotó : nemzeti.net
MTI/magyartudat.com
Én bizakodó vagyok…..annyi munka van benne! és annyi PÉNZÜNK amit már jó lenne visszakapni.