A Külgazdasági és Külügyminisztérium bekérette az amerikai ügyvivőt

A Külgazdasági és Külügyminisztérium bekérette az amerikai ügyvivőt

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciai helyettes államtitkára pénteken bekérette André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivőt a magyarországi civil társadalom helyzetéről Barack Obama amerikai elnök beszédében elhangzottak, valamint az ügyvivő csütörtöki televíziós interjújában elmondottak miatt.

André Goodfriend
André Goodfriend

Fülöp Judit, a KKM sajtófőnöke azt közölte, hogy Magyar Levente a jelenlegi és a volt amerikai elnöknek címzett miniszterelnöki levelekben foglaltakra hivatkozva a találkozón hangsúlyozta, hogy a kormány álláspontja szerint a civil társadalom megfélemlítésével kapcsolatos amerikai állításoknak nincs ténybeli alapjuk.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című pénteki műsorában azzal kapcsolatban, hogy Barack Obama amerikai elnök egy New York-i tanácskozáson Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette, jelezte, hogy Magyarország hivatalos választ adott az amerikai félnek.
A KKM sajtófőnökének közlése szerint több tízezer civil szervezet működik rendben – hatékonyan és átláthatóan – Magyarországon, ezért egy súlyos jogsértések gyanúja alapján folyamatban lévő ügy általánosítása rendkívül káros a magyarországi folyamatok reális megítélése szempontjából.
A tárca szerint a magyar-amerikai szövetségesi viszony szellemiségével összeegyeztethetetlen, hogy amerikai részről olyan országok között sorolták fel Magyarországot, amelyek “a civil társadalom működését és a demokráciát illetően egyértelműen eltérő kategóriába tartoznak”. A torz képet sugalló, egyetlen jogszerű eljárást a civil szféra megfélemlítéseként bemutató amerikai állásfoglalások nem segítik elő a tényeken alapuló szakmai párbeszédet – amelynek folytatását Magyarország szorgalmazza -, mivel azok politikai nyomásgyakorlásként értelmezhetőek – áll a közleményben.
André Goodfriend, az amerikai külképviselet ideiglenes ügyvivője csütörtökön egy kereskedelmi adó műsorában azt mondta: a budapesti amerikai nagykövetség látta el információval a washingtoni kormányzatot a civil társadalom magyarországi helyzetéről. Az ügyvivő hangsúlyozta: a civil társadalommal kapcsolatos aggodalmaikat barátként, szövetségesként fogalmazták meg, két barát közti párbeszédről van szó, mint mondta, szeretné elkerülni a bírálat vagy a kritika szót.
Előzőleg Barack Obama a civil szervezetek globális amerikai támogatásának fokozását ígérte a Clinton Globális Kezdeményezés elnevezésű szervezet New York-i éves tanácskozásán, amelyen mások mellett Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdán a kormány honlapján közzétett közleményében azt írta: az Egyesült Államok elnökének a magyar civil társadalom kormányzati korlátozására vonatkozó megjegyzéseinek nincs ténybeli alapja.

magyartudat.com

1 thought on “A Külgazdasági és Külügyminisztérium bekérette az amerikai ügyvivőt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás