Egy philadelphiai bíróság előtt peren kívüli egyezséggel elismerte bűnösségét az YBM Magnex International Inc., amelyet dollármilliós nagyságrendű értékpapírcsalással vádoltak meg. A céget az amerikai bűnüldöző hatóságok kapcsolatba hozták a rendszerváltozást követő első évtizedben Magyarországon élő, szerintük alvilági kapcsolatokkal rendelkező Szemjon Mogiljeviccsel. Az orosz nemzetiségű üzletember koholmánynak minősíti az ellene felhozott vádakat. A magyar hatóságok azonban röviddel az amerikai keltezésű hír felröppenése után összehangolt akciót indítottak Mogiljevics cégei ellen. Az orosz férfi végül elhagyta Magyarországot.
Szemjon Mogiljevics a bűnüldöző hatóságok tudomása szerint 1999-ben hagyta el Magyarországot. Ellene itthon nem folyt eljárás, így nem is körözték. A rendőrségre az Interpolon keresztül sem érkezett megkeresés Mogiljeviccsel kapcsolatban. A magyar adóhatóság bűnügyi igazgatósága 1999. június 10-én kezdett számviteli fegyelem megsértése miatt ismeretlen tettes ellen eljárást a Crumax-Magnex cégnél feltárt visszásságok kapcsán, a vizsgálatot kiterjesztették a Crumaxszal kapcsolatban állt cégekre is. A nyomozók hat helyen tartottak házkutatást, közel egy tonna iratot foglaltak le. A Crumax tevékenysége tárgya volt annak az eljárásnak, melyet az USA hatóságai folytatnak Mogiljevics ellen. Az FBI jogsegély keretében kérte – és meg is kapta – a lefoglalt iratok listáját.
A magyar rendőrséghez nem érkezett Mogiljevicsre vonatkozó amerikai megkeresés – nyilatkozta az eljárások megindulását követően Garamvölgyi László. Az ORFK akkori szóvivője elmondta: az FBI feltehetően saját információira alapozza az orosz férfival, illetve a Magnex Inc. magyarországi érdekeltségeivel kapcsolatos vádakat és a bűncselekmények elkövetésére vonatkozó gyanút, amiket a szóvivő – akkor – sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánt.
Részvénytrükkök
A philadelphiai körzeti bíróságon peralku keretében elismerte bűnösségét az értékpapírcsalás bűntettével gyanúsított amerikai YBM Magnex International Inc. vállalat vezetője. A cég a vád szerint kapcsolatban állt a kelet-európai és a magyarországi gazdasági bűnözéssel.
1998. május 13-án az FBI megszállta az YBM Magnex Inc. irodáit, lefoglalták az iratokat, így azokat is, melyek a vállalat magyarországi érdekeltségeire vonatkoztak.
Az eljárás nyomán indult perben a vádat képviselő ügyész azt állította, a vállalat korábban hamis mérlegadatokat közölt, amelyek befolyásolták a cég papírjainak árfolyamát. A tízcentes részvények négy év alatt 14 dollárra drágultak, amikor a kanadai tőzsdefelügyelet utasítására kivezették a tőzsdékről a papírokat. Alberta állam bírósága tavaly csődeljárást indított a társaság ellen.
A philadelphiai alkuban a vállalat képviselője beleegyezett 3 millió dollár pénzbüntetés megfizetésébe, a befektetők kártalanításába, és vállalta: a továbbiakban együttműködnek az amerikai hatóságokkal.
Magyarországon a Schwinn-Csepel Rt. kerékpárgyár és az ipari mágnesgyártásra szakosodott Crumax (azelőtt Magnex) Rt. a tulajdonosaként bukkant fel a pénzmosással és más csalásokkal gyanúsított YBM Magnex International. Az USA-ban kipattant botrány hatására mindkét cég közölte a magyar sajtóval, hogy nem áll üzleti kapcsolatban Szemjon Mogiljeviccsel.
A kanadai anyacéget Magyarországon a rendszerváltozást követő évtizedben Magyarországon élő, 53 éves Szemjon Mogiljevics alapította, akit az FBI veszélyes nemzetközi pénzmosónak, fegyver- és kábítószer-kereskedőnek, műkincscsempésznek tart.
Szemjon Judkovics Mogiljevics, Magyarországon közismert nevén Szeva bácsi, minden idők egyik leghírhedtebb és legtitokzatosabb bűnözője, az ún. „vörös maffia” volt vezetője. Az FBI állítása szerint nukleáris anyagokkal, kábítószerekkel, prostituáltakkal, drágakövekkel és lopott műkincsekkel kereskedik, és kiterjedt hálózatot működtetett az Egyesült Államokban és Európában. 2008 januárjában kommandósok tartoztatták le egy moszkvai plázában. Azzal gyanúsították, hogy köze van egy kétmillió dolláros adócsaláshoz, ami az Arbat-Presztizs orosz illatszerbolt-hálózathoz köthető. Letartoztatásakor a Vedomosztyi című orosz lap felkereste Mogiljevics néhány ismerősét, akik többnyire úgy vélték, hogy az ukrán gázszállítások álltak a háttérben, Mogiljevics letartóztatására pedig a legmagasabb szintről érkezett utasítás.
Nem volt fogás rajta
Összecseng az említett magyar lapértesülésekkel a philadelphiai ügyész – föltehetőleg Mogiljevicsre és társaira utaló, az AP amerikai hírügynökség által idézett – kijelentése, amely szerint most bűnvádi eljárást is lehet indítani „egyes személyek, különösképp egy Budapesten, Magyarországon élő személy ellen, aki kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel Kelet-Európában és a volt Szovjetunióban, és aki irányította az YBM-csoport megalakítását”.
A kanadai céghez a befektetők 1998-ban új igazgatóságot neveztek ki: az új vezetés állítólag maga tárt fel tízmillió dolláros nagyságrendű gyanús pénzügyi műveleteket amerikai, litván, orosz és magyar bankok között, Mogiljevics részvételével – szól a hírügynökségi jelentés.
Mogiljevicsre vonatkozóan sokáig egyetlen ország hatósága sem tudott jogerős ítélethez elegendő bizonyítékot összegyűjteni. Nem sikerült bizonyítani, hogy a többnyire csak „Szeva” néven ismert, s a budapesti Black and White topless bárt tulajdonló férfinak köze lett volna egy frankfurti bordély magyar tulajdonosának, Bartos Gábornak a meggyilkolásához. Nem találtak – bár kerestek – összefüggést Mogiljevics és az 1994-ben a Szentendrei úti lövöldözésbe torkolló, oroszok és ukránok között lejátszódott alvilági leszámolás szereplői között. 1995 tavaszán a brit hatóságok pénzmosás alapos gyanúja miatt eljárást indítottak az Arigon Ltd. ügyvezetője, Konstantin Karát és Mogiljevics ellen. Akkori magyarázatok szerint az eljárás az orosz társszervek csekély együttműködési készsége miatt félbeszakadt; Mogiljevicset kitiltották Angliából.
Szeva bácsi tagad
Szemjon Mogiljevics mindannyiszor koholmánynak minősítette az ellene fölhozott vádakat. Egy interjúban, majd azt követően reggeli tv-műsorokban mondta el: véleménye szerint olyan sikerorientált bűnüldöző szakemberek kreálták a vele kapcsolatos, őt az orosz, illetve a nemzetközi szervezett bűnözéssel összekapcsoló teóriákat, akik nem képesek valós eredményeket fölmutatni. Alaptalannak nevezte azokat a feltételezéseket, hogy a ’90-es években ő lett volna az orosz alvilág magyarországi rezidense.
(A történetekben felbukkanó szereplők egy részét megnevezzük, másokat pedig csupán nevük kezdőbetűjével jelölünk – mindkét megoldásnak oka van. A cikksorozat alapjául szolgáló írások, információk a 1990-es évek elején már megjelentek, az akkori szövegek bővített, szerkesztett változatát adjuk közre most. A szövegek természetesen tartalmaznak szubjektív elemeket, de az információk mindegyikét több forrás megerősítette – a szerk.)
Sorozatunk előző részét – Előkerül a bombagyártó címmel – itt olvashatják, a befejező részt holnap délben közöljük.
Forrás: hetivalasz.hu
magyartudat.hu