Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Javában zajlott a területi felosztás, amikor 1997 elején Boros Tamás elhagyta a ContiCart, és – egy, a solymári házát ért fegyveres támadás után – védelmet kérve önként jelentkezett a rendőrségen, majd vallomást tett. Borosnak a robbantássorozat s az egész alvilági háború talán legkritikusabb pillanatában „eredt meg a nyelve”. Állította: súlyos tényekkel tud szolgálni a szervezett bűnözésről, illetve az azzal kapcsolatban álló politikusokról és rendőri vezetőkről.

Boros vallomásában jóformán az egész budapesti alvilágról beszélt, ám az általa elmondottak jogi értelemben hasznavehetetlennek bizonyultak, így büntetőeljárást azok alapján indítani nem lehetett.

Veszedelmes vallomás

A rendőrség mégis így szerzett fontos, belső információkat az Energol Rt.-ről. Boros állítása szerint a cég a kezdet kezdetén együttműködött az oroszokkal. Úgy mondta, egy bizonyos „Szeva” nevű orosz segítségével vetették meg a lábukat a piacon, erőszakkal elvették mások szállítmányait. Utóbb a magyarok önállósodtak, és már konkurenciát jelentettek az oroszoknak.

A történetünkben már többször felbukkant Seres Zoltánt egyenesen Szeva embereként emlegette Boross. 1999. április 12-én egy motoros hajtott Tahitótfaluban Seres Zoltán Bentley-je mellé és egy géppisztolysorozattal megölte a vállalkozót, valamint a mellette ülő olasz üzletembert, N. Sforzát.

Boros határozottan állította: a fővárosi robbantásos bűncselekmények mögött az Energol Rt. és a ContiCar tulajdonosai állnak. Részletesen kitért szinte minden egyes bűncselekményre, így az egyik Práter utcai bár felrobbantására, amit – állítása szerint – T. György megbízásából követtek el saját érdekeltsége ellen, pusztán a figyelmet elterelő, taktikai húzásként. Beszélt egyebek mellett a H. István sérelmére elkövetett bűncselekményről és a Totka Pál ellen végrehajtott merényletről.

Említette a hivatásos prostituáltakat is foglalkoztató, szentendrei Cats bár tulajdonosát, Zubovics Gyulát, akinek terepjárója alatt 1997. május 5-én robbant bomba. A férfi csak a merényletet követő tízedik napon, a kórházban halt meg.

Kettős játék

Boros arról is beszélt, hogy az alvilág prominens, a robbantásos merényleteket irányító személyei tárgyalásos kapcsolatban álltak a rendőrség egyes akkori vezetőivel, ám ezekből az információkból – bár az ügyészség vizsgálatot indított – kétséget kizáróan semmi sem igazolódott be.

A rendőrség bűnüldözésért felelős vezetői többször és tüntetően nyilatkozták, hogy Boros lényegében nem tudott újat mondani a hatóságnak. Ahhoz azért elegendőnek bizonyult a vallomás, hogy a rendőrség – alig két hónappal később, 1997 áprilisában – a már említett látványos kommandós akcióval őrizetbe vegye a ContiCar vezetőit, és megindítsa hatósági „hadjáratát” az Energol ellen.

Ez a folyamat vezetett a kétpólusú alvilág magyar szegmensének szétzilálásához, s ez adott lehetőséget az ellenérdekelt oroszoknak arra, hogy benyomuljanak a gyengülő magyarok üzleti köreibe.

A Boros Tamás halálát követően megjelent cikkekből arra is lehet következtetni, hogy az Aranykéz utcában felrobbantott férfi kapcsolatban állhatott a rendőrség szervezett bűnözés elleni egységével, annak egyes tagjaival. Az sem zárható ki, hogy – tekintettel a ContiCar cégcsoportban elfoglalt helyére – esetleg bizonyos feladatokat is kapott a rendőröktől. Az sem lehetetlen, hogy kettős játékot űzött, és az oroszok által irányított csoportnak is szolgáltatott híreket a rivális alvilági szervezet tevékenységéről. E feltevést erősítheti a Borost egy, a Magyarországon tevékenykedő oroszokkal jó kapcsolatokat fenntartó újságíróhoz, illetve a rendőrség szervezett bűnözés elleni csoportja egyik meghatározó, s egyes sajtónyilatkozatok szerint Szevával is kapcsolatban álló egyéniségéhez fűződő szoros viszonya.

Boros menekül

A ContiCar és az Energol tulajdonosai minden jel szerint rájöttek Boros árulására. Egyes információk szerint T. György meglehetős határozottsággal adta Boros tudtára, hogy helyteleníti tettét.

Ezt követően Boros hosszabb időre külföldre távozott, senki sem tudta, hol van, csupán egyetlen újságírónak sikerült interjút készíteni vele. A riportban bűncselekményekről nem esett szó, Boros csupán az akkori – szerinte kontár és törvénysértő módon tevékenykedő – rendőri vezetést szapulta.

Ezután következett a bonyolult alvilági história egyik leghomályosabb epizódja, a Clodo-ügy.

(A történetekben felbukkanó szereplők egy részét megnevezzük, másokat pedig csupán nevük kezdőbetűjével jelölünk – mindkét megoldásnak oka van. A cikksorozat alapjául szolgáló írások, információk a 1990-es évek elején már megjelentek, az akkori szövegek bővített, szerkesztett változatát adjuk közre most. A szövegek természetesen tartalmaznak szubjektív elemeket, de az információk mindegyikét több forrás megerősítette – a szerk.)

Sorozatunk előző, Újraosztják a pesti éjszakát című részét itt olvashatják, a folytatást holnap délben olvashatják.

Forrás : hetivalasz.hu

magyartudat.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás