A Mikó-ügyről tájékoztatta a Szentszéket az RMDSZ elnöke

 

 

 

 

 

 

 

 

A Mikó-ügyről és a romániai egyházi ingatlanok visszaállamosításának veszélyéről tájékoztatta a Szentszéket Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke – adta hírül vasárnap a szövetség hírlevele.

Az RMDSZ küldöttsége szeptember 21-22-én Rómában részt vett a Demokratikus Centrumpártok Internacionáléján (CDI). A kereszténydemokrata és centrista alakulatokat tömörítő pártszövetség vezetőit szombat délelőtt Castel Gandolfóban fogadta XVI. Benedek pápa.
Római tartózkodása során Kelemen Hunort magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Gianfranco Ravasi bíboros, a Szentszék Kultúra Tanácsának elnöke. Kelemen Hunor tájékoztatta a bíborost a romániai politikai fejleményekről, hangsúlyozva, hogy a gazdasági válságot követően Romániában társadalmi és erkölcsi válság alakult ki. Példaként a Mikó-ügyet hozta fel.
Az RMDSZ elnöke ismertette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Gimnázium helyzetét, rámutatva, hogy – az igazságszolgáltatást eszközként használva – Románia ismét államosítani akar egy egyházi ingatlant. A politikus úgy vélekedett, hogy a Mikó-iskolát további hasonló ügyek követhetik, hiszen máris vannak arra utaló jelek, hogy más felekezetek ingatlanjai is hasonló sorsra jutnak. A szövetségi elnök kifejezte meggyőződését, miszerint az erdélyi magyarság, Európa legnagyobb nemzeti kisebbsége nem nézheti tétlenül, hogy ismét elveszítse két évtizedes munkával visszaszerzett jogait és vagyonát.
Ravasi bíboros aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Romániában ilyesmi megtörténhet, hiszen – mint mondta – ez veszélyes precedens lehet. A kihallgatás végén Kelemen Hunor a Mikó-ügy hátteréről készített összefoglalót adott át a Szentszék Kultúra Tanácsa elnökének és irodavezetőjének, az erdélyi származású Kovács Gergelynek.
A kétnapos római tanácskozáson Kelemen Hunor és Vincze Loránt, az RMDSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára kétoldalú találkozók keretében a CDI számos tagpártjának vezetőjét tájékoztatta a romániai kisebbségi jogérvényesítés nehézségeiről és a magántulajdon elvét semmibe vevő Mikó-ügyről – tudatja az RMDSZ hírlevele.

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás