A Munkástanácsok szerint fontos a vasárnapi munkavégzés korlátok közé szorítása – közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége pénteken.
Az érdekképviselet a vasárnapi munkavégzés olyan szabályozását támogatja, amelyik jobban szolgálja a kiskereskedelemben dolgozó, nagy többségében női munkavállaló szellemi és fizikai regenerálódását, kiegyensúlyozott családi életét. Azt is követelménynek tekintik, hogy a vasárnapi munkavégzés korlátozása ne járjon a kereskedelmi dolgozók keresetének csökkenésével, ne idézzen elő létszámcsökkenést és ne következhessen be a munkaterhelés további fokozódása – hangsúlyozták.
Közölték, mivel a nyitva tartás törvényi szabályozása önmagában nem tudja garantálni ezeket a követelményeket, szükségesnek tartják, hogy ezek érvényesítéséről a munkáltatók és a munkavállalók érdekképviseletei érdemi és konstruktív tárgyalásokat folytassanak, és a szabályozás ezt vegye figyelembe.
Bíztató jelnek tekintik, hogy az egyik magyar üzletlánc vezetése önként kötelezettséget vállalt a vasárnapi munkavégzés korlátozásából származó esetleges munkavállalói jövedelemkiesés kompenzálására, valamint azt is, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára fogadókészségét fejezte ki a vasárnapi munkavégzés korlátozását és ellentételezésének megemelését eredményező változtatásokra a munka törvénykönyvében.
Utóbbi fontosságát az is kiemeli, hogy a Munkástanácsok álláspontja szerint a nem kereskedelmi dolgozók esetében is felülvizsgálatra szorul a vasárnapi munkavégzés gyakorisága. Példaként említik, hogy változtatni kellene azon, hogy a heti pihenőnapnak csak havonta egyszer kell vasárnapra esnie.

magyartudat.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás