Az Országgyűlés 2010-es döntése óta az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója, június negyedike a nemzeti összetartozás napja. Ennek apropóján idén június negyedikén nyílt nap lesz a Parlamentben: előzetes regisztráció nélkül, szabadon lesz látogatható a magyar törvényhozás épülete.
A Kossuth téren Hazatértünk! mottóval egész napos esztrád várja a látogatókat: lesz határon túli kézműves kirakodóvásár, kóstoló a Kárpát-medence gasztronómiai kincseiből, táncház, bábszínház, irodalmi beszélgetések és zenés programok. A programokon közreműködik Szalóki Ági és zenekara, a Muzsikás együttes, a Parno Graszt roma folkzenekar és a Zugmann Bábtársulat. Mi több: a „Gombold Újra! – Divat a Magyar” pályázat legjobb kollekcióiból válogatást mutatnak be, este pedig Rúzsa Magdi ad koncertet.
Forrás : MTI
magyartudat.hu
Minden magyar számára fontos a nemzet egysége, ezért nagy örömünkre szolgált, hogy a Fidesz-KDNP kormány 2010.-től június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává tette. Mindent meg kell tenni a továbbiakban is , hogy a jelenlegi és a jövö nemzedékei sosem feledjék el Trianon szőrnyű, embertelen és példátlan határozatát, mely szétszabdalta országunkat és népünket.
Tisztelt Dienes Ferenc Úr!
Köszönjük hozzászólását és egyet értünk Önnel.
Üdvözlettel
magyartudat.hu