Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Közös nyilatkozatban tiltakoznak a családjukat ért támadások ellen Tőkés László és Joó Edith gyermekei.

A Népszava 2012. október 13-i számában Várkonyi Tibor „Az ördög püspöke” címmel közöl recenziót Andrassew Iván „Ne vígy minket a kísértésbe” című könyvéről. Ebben a volt püspök családjával kapcsolatosan Várkonyi megállapítja: Tőkés a feleségét igazán és őszintén soha nem szerette, alárendelt asszonynak tekintette, minden tekintetben gyötörte, megalázta. Zsarnok családfőnek nevezi, akinek az a szándéka, hogy kiirtsa magzataiból az egyéniséget, kordában tartsa őket zsebpénz megvonással, fenyítéssel, ugyanakkor magához édesgesse, olcsó előnyökkel, csakhogy eltaszítsák maguktól szülőanyjuk szeretetét.

 Tőkés Máté, Tőkés Ilona és Tőkés Márton közös nyilatkozatukban úgy vélik: mivel Romániában megint felfokozott kampányhangulat uralkodik az őszi parlamenti választások miatt, valószínűsítjük, hogy politikai megrendelésre egyesek ismételten a családunk jó hírnevét próbálják besározni, illetve drága édesapánkat a családján keresztül próbálják kikezdeni.

„Ezúton kikérjük magunknak ezt a minősíthetetlenül aljas próbálkozást, egyben teljes mértékben elhatárolódunk az Andrassew Iván-féle rosszindulatú bulváríróktól és követőiktől. Felszólítjuk őket, hogy se édesanyánkat, se minket ne használjanak fel édesapánk ellen, és kérjük, hogy ne zavarják többet a belső családi életünket.” – áll a dokumentumban.

kronika.ro/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás