Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                               A szibériai Jakutszk lakói tömegesen csatlakoztak a Vlagyimir Putyin államfőhöz címzett kérelemhez, hogy Oroszországban állítsák vissza a halálbüntetést a pedofil bűncselekmények elkövetői esetében – írta szerdán az RBK orosz hírügynökség.

A petíciót Jakutföld (hivatalos nevén Szaha Köztársaság) székhelyének polgármestere is aláírta azután, hogy a múlt vasárnap egy börtönviselt férfi a lakásában megerőszakolt egy négyéves kislányt. A rendőrök hétfőn elfogták a 31 éves gyanúsítottat és társait, akik a bűncselekmény elkövetésekor a férfi lakásában tartózkodtak.  A nyomozás adatai szerint a férfiak az elkövetővel együtt italoztak. A pedofil erőszakoskodó tette után a ház lépcsőházába vitte áldozatát, ahol a kislányt a szomszédban lakó asszony találta meg.

Mintegy 100 jakutszki lakos szerdán a város központjába vonulva tiltakozott a gyermekek elleni erőszak ellen, és amiatt, hogy szerintük a hatóságok nem végzik megfelelően a munkájukat. A tüntetők be akartak nyomulni a helyi nyomozóhivatal épületébe, ahol a tanúként kihallgatott személyek tartózkodtak. Mint az RBK hírügynökség tudósítója jelentette, kedden ismeretlenek elrabolták a pedofil férfi társait, összeverték és csak másnap engedték el őket. A haragos tömeg a pedofil férfi lakásánál is tüntetett.

Ajzen Nyikolajev, Jakutsz polgármestere szerint a halálbüntetés indokolt lenne a pedofilok esetében. A városvezető az Eho Moszkvi rádióban túlzottnak nevezte azokat az állításokat, hogy a lakosság fellázadt volna Jakutföld székhelyén. Oroszországban viszonylag gyakoriak a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények. A parlament tavalyi döntése szerint büntetőjogi kategória lett a pedofília. Az úgynevezett elnöki törvényjavaslat elfogadásával a parlament felsőháza szigorította a büntetési tételeket is. A kiskorúak elleni szexuális bűncselekmény visszaeső elkövetőire akár életfogytiglani büntetést is kiszabhatnak a bíróságok. Emellett gyógyszeres kasztrációnak vethetik alá őket és ha a bűncselekmény áldozata 14 évesnél fiatalabb gyermek, akkor az elkövetőt nem helyezhetik feltételesen szabadlábra.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás