Ha még nem láttad

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                      A román külügyminisztérium közleményben üdvözölte kedden a trianoni békeszerződés aláírásának 93. évfordulóját.

„A szerződés szentesítette az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnését, és elismerte Magyarországot független államként: ilyenként az etnikai határai közt létrejött, szuverén, modern Magyarország születési okirata” – állapította meg a román külügyi közlemény. A dokumentum szerint a békeszerződés azért is fontos, mert szentesítette „Erdély 1918. december elsején megvalósult egyesülését Romániával”.
A közlemény megállapította, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia csaknem valamennyi utódállama ma már az Európai Unió tagja, és együttműködik egy olyan Európa kialakításában, amely képesnek bizonyult a békés együttélés feltételeinek megteremtésére.
Az Agerpres állami hírügynökség a kommünikéről szóló tudósításában megjegyzi: a román külügyminisztérium azt követően adott ki közleményét, hogy Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés fideszes alelnöke június negyedikét gyásznapnak nevezte és úgy vélekedett, hogy a Magyarországot feldaraboló trianoni békediktátum a magyarok történelmének legnagyobb tragédiája, az európai hatalmaknak pedig a legnagyobb szégyenük.
Lezsák Sándor kedden, a nemzeti összetartozás napja alkalmából az Országgyűlésben kijelentette: nem mondhatunk le arról, hogy a trianoni, majd a második világháborút lezáró, újabb igazságtalanságokkal terhelt döntésekkel szemben újraépítsük és védjük nemzeti összetartozásunk tudatát.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-t. „A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme” – olvasható az erről szóló döntésben.

(MTI)

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás