Április 26-án törvénymódosító-javaslatot nyújtott be a Híd párt három képviselője a szlovák törvényhozás elé, mellyel korrigálnák két évvel ezelőtti mulasztásukat a vasúti kétnyelvűség ügyében. A kormánypárt támogatása erősen kétséges.

Az Érsek Árpád, Bugár Béla és Solymos László által benyújtott módosító javaslat a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvényt, valamint a vasúti törvényt érinti. Indoklásában arra hivatkozik, hogy miután a kisebbségi nyelvtörvény 2011-es módosítását követően egyes települések érdeklődést tanúsítottak a kétnyelvű feliratok kihelyezése iránt, „kiderült, hogy jogi és műszaki hiányosságok miatt a Szlovák Vasúttársaság nem tud eleget tenni ezeknek a kéréseknek, és elutasította azokat”.
A szlovák vasút civil mozgalmak által indított sorozatos kérelmeket rendre elutasította arra hivatkozva, hogy a műszaki előírások miatt nem tehet eleget a kisebbségi nyelvtörvény adta lehetőséggel élni szándékozó községek kérésének. Azaz, míg a műszaki előírás kötelező érvényű, az előző kormány által elfogadott dosítás csupán lehetőségként kínálja fel a kétnyelvűséget, amit a vasút bürokratikus akadályra hivatkozva egyelőre elutasít teljesíteni.
A mostani javaslatban a beterjesztők tulajdonképpen elismerik, hogy a 2011-es, szintén – az akkor kormányon lévő – Híd által szorgalmazott módosítás során „nem vették figyelembe a törvény összehangolásának szükségességét a vasúti törvénnyel ,” mostani javaslatával a párt tehát az akkori hiányosságot igyekszik korrigálni.