Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Nemzeti Tankönyvkiadó: a tankönyvek többsége már úton van az iskolákba

A tankönyvek többsége már úton van az iskolákba a szeptemberi tanévkezdésre, idén közel négymillió tankönyvet szállít ki a Nemzeti Tankönyvkiadó (NTK) az intézményekbe – közölte Kiss János Tamás, a kiadó vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón.

Budapest, 2012. augusztus 7. Munkatársak dolgoznak a Nemzeti Tankönyvkiadó budapesti raktárában 2012. augusztus 7-én. A raktárból az első tanítási napig közel négymillió tankönyvet fognak kiszállítani. MTI Fotó: Bruzák Noémi

    A vezérigazgató a kiadó budapesti raktárában – ahol bemutatták a tankönyvek csomagolását és összeállítását is – elmondta: a közreműködő nyomdákban több mint kilencszázféle tankönyvet és munkafüzetet készítenek, ezzel összesen kilencezer embernek adnak munkát.
    A raktárból az első tanítási napig közel négymillió tankönyv elszállítását kell megszervezni.
    A legnagyobb tankönyvkiadó több mint ezer szerzővel, közel ezer grafikussal, illusztrátorral, korrektorral és lektorral működik együtt a tananyagok elkészítésében. A munkát mintegy kilencszáz főt foglalkoztató terjesztői hálózat és a szintén ennyi dolgozót foglalkoztató nyomdák segítik – jelezte.
    A kiadó hét magyar nyomdával működik együtt, és az összes évfolyam minden tantárgyához készítenek kiadványokat. Az általános iskolákban majdnem mindegyik tankönyv cérnafűzéssel készül, de egyre több – elsősorban középiskolai kiadványt – gyártanak speciális ragasztókötéssel, ami többéves tartós használatot tesz lehetővé.
    A vezérigazgató közlése szerint a közoktatási tankönyvjegyzéken – a nemzetiségi és sajátos nevelési igényű tanulókat nem számítva – idén 3.832 kiadvány szerepel, amelyből 980 az NTK kiadványa.
    Kitért arra, hogy a tanárok és a diákok egy évfolyam egy tárgyához átlagosan négy kiadványt használnak. A pedagógusok általában 2-3 kiadványt preferálnak évfolyamonként és tantárgyanként egy adott iskolatípuson belül, így bizonyos tárgyak esetében előfordul, hogy a teljes piac 99 százalékát 2-3 tankönyv fedi le.
    A vezérigazgató kitért arra is, hogy a korábbi évek tendenciája folytatódik, az első évesek egyre kevesebben vannak, és 2005 óta évente átlagosan 2-3 százalékkal csökkent az iskolát megkezdők száma.
    Kiss János Tamás a tankönyvpiacot és a tankönyvellátást érintő jogszabályi változásokról szólva felidézte, hogy október 1-től a tankönyvellátás szervezését a Könyvtárellátó Nonprofit kft. veszi át, az állam nevében szervezve a továbbiakban az iskolai tankönyvellátást. Ez azonban az idei tanévet nem érinti – jegyezte meg, hozzátéve: a tankönyvkészítést érintő jogszabályi változások részletei még nem ismertek, így ezek következményeivel sem tudnak számolni még.

MTI/magyartudat.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás