“A történelmet mindig a győztesek írják” – Második világháborús emlékművet avattak Vérteskozmánál

"A történelmet mindig a győztesek írják" - Második világháborús emlékművet avattak Vérteskozmánál

 

 

 

 

 

 

 

 

A Vértesben 1945 januárjában hősi halált halt magyar honvédeknek állítottak emléket Vérteskozmánál kedden.

Az avatóünnepségen Semjén Zsolt beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar katonák a második világháborúban is bizonyították vitézségüket, és ezúttal az ő hősiességükre, “fától fáig folytatott egykori kézitusájukra” emlékeznek.
Emlékeztetett arra, hogy a magyar nemzet többször kivívta a világ elismerését, a második világháború után azonban más volt a megítélésünk, mert a vesztesek oldalán harcoltunk, és “a történelmet mindig a győztesek írják”. “A megszállók és a hatalomba ültetett csatlósaik szemében bűnös volt a súlyos csatákat vívó magyar hadsereg minden tagja, tábornoktól a honvédig. Áldozatok és hősök csak kommunisták lehettek. Horthy Miklós hadseregét még említeni sem volt tanácsos. Így csend honolt, pedig nemigen akadt család, amelyben ne gyászoltak volna apát, fiút, testvért az itt maradottak ” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Ma már szabadon lehet emlékezni és emléket állítani, így kerültek méltó fejfák a Don-kanyarban elesettek sírjai fölé vagy állítottak kereszteket a Gulág fogolytáboraiban odaveszett honfitársaink emlékezetére – mondta.
Semjén Zsolt köszönet mondott mindenkinek, aki a múlt feltárásán munkálkodik és fontosnak tartja, hogy az utókor elé igazi példaképeket állíthassunk.
A megemlékezésen elhangzott, hogy a második világháború magyarországi hadszínterein kevés harctér volt, ahol a Magyar Királyi Honvédség alakulatai eredményes harcot folytattak a megszálló szovjet hadsereg ellen. A Vértesben az első huszárhadosztály mint az egyetlen magyar lovas seregtest több mint két hónapig tartotta állásait a túlerőben lévő ellenséggel szemben 1945 elején.
A hadosztály harctevékenységeit többnyire a túlerő által visszaszorított vagy az ellentámadó német kötelék tehermentesítése céljából hajtotta végre. Először a Vértes hegység nyugati részén foglaltak el védőállásokat, majd a Székesfehérvár és a Balaton között végrehajtott sikeres német előretörés (Konrad III.-as hadművelet) során a keleti részt is elfoglalták. Jórészt közelharc folyt: szuronnyal, rohamkéssel és kézigránáttal vették fel a küzdelmet a szívósan védekező szovjet erőkkel.

"A történelmet mindig a győztesek írják" - Második világháborús emlékművet avattak Vérteskozmánál
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes mond beszédet a Vértesben 1945 januárjában hősi halált halt magyar honvédek emlékművének avatásán Vérteskozmánál 2013. január 22-én. A Vértesi Erdő Zrt. által emelt emlékmű avatásán a korhű katonai ruhát viselő 13. Doni Emlékmenet tagjai is részt vettek.
MTI Fotó: Soós Lajos

 

Ma már szabadon lehet emlékezni és emléket állítani, így kerültek méltó fejfák a Don-kanyarban elesettek sírjai fölé vagy állítottak kereszteket a Gulág fogolytáboraiban odaveszett honfitársaink emlékezetére – mondta.
Semjén Zsolt köszönet mondott mindenkinek, aki a múlt feltárásán munkálkodik és fontosnak tartja, hogy az utókor elé igazi példaképeket állíthassunk.
A megemlékezésen elhangzott, hogy a második világháború magyarországi hadszínterein kevés harctér volt, ahol a Magyar Királyi Honvédség alakulatai eredményes harcot folytattak a megszálló szovjet hadsereg ellen. A Vértesben az első huszárhadosztály mint az egyetlen magyar lovas seregtest több mint két hónapig tartotta állásait a túlerőben lévő ellenséggel szemben 1945 elején.
A hadosztály harctevékenységeit többnyire a túlerő által visszaszorított vagy az ellentámadó német kötelék tehermentesítése céljából hajtotta végre. Először a Vértes hegység nyugati részén foglaltak el védőállásokat, majd a Székesfehérvár és a Balaton között végrehajtott sikeres német előretörés (Konrad III.-as hadművelet) során a keleti részt is elfoglalták. Jórészt közelharc folyt: szuronnyal, rohamkéssel és kézigránáttal vették fel a küzdelmet a szívósan védekező szovjet erőkkel.

Címlapfotó: Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (k) és Kocsis Mihály, a Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója (j2) a nemzetiszínű szalag átvágásával felavatják a Vértesben 1945 januárjában hősi halált halt magyar honvédek emlékművét Vérteskozmánál 2013. január 22-én. A Vértesi Erdő Zrt. által emelt emlékmű avatásán a korhű katonai ruhát viselő 13. Doni Emlékmenet tagjai is részt vettek.
MTI/ Fotó: Soós Lajos/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás