A veszélyhelyzet meghosszabbítását is kéri a belügyminiszter

 

 

 

 

 

 

 

 

A belügyminiszter a Duna alsó szakaszára hétfőn kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításához is a parlament hozzájárulását kéri.

Pintér Sándor határozati javaslata alapján az erre vonatkozó kormányrendelet hatálya július 19-éig tart majd, és a kormány a veszélyhelyzet elhárítása érdekében megtett intézkedéseiről az Országgyűlés ülésén tájékoztatást ad. A belügyminiszter a parlamenti honlapon közzétett indítványa indoklásban felidézi, hogy a kormány június 4-én árvízi veszély miatt veszélyhelyzetet hirdetett ki. Az árhullám budapesti tetőzését követően azonban egyértelművé vált, hogy a Duna alsó szakaszát érintő árvíz hatása is eléri a veszélyhelyzeti szintet.

Ezért a kormány Pest megyében az érdi, a ráckevei és a szigetszentmiklósi járás, Fejér megyében a martonvásári és a dunaújvárosi, Bács-Kiskun megyében a kunszentmiklósi, a kalocsai és a bajai járás, Tolna megyében a paksi, a tolnai és a szekszárdi, Baranya megyében pedig a mohácsi járás közigazgatási területére is kihirdette a veszélyhelyzetet.

Az alaptörvény értelmében az ilyen tartalmú rendelet tizenöt napig marad hatályban, kivéve, ha a kormány – az Országgyűlés felhatalmazása alapján – a rendelet hatályát meghosszabbítja. Pintér Sándor javaslata indoklásában közli: az átázott védművek legszükségesebb javításainak elvégzése, ezáltal pedig a veszély teljes elhárítása, az árvíz károsító hatásának felszámolása tizenöt napnál hosszabb ideig tartó feladat.

Hétfőn a parlament hozzájárult annak a veszélyhelyzetnek a július 19-éig tartó meghosszabbításához, amely Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyére, Pest megyében a szobi járás, a váci járás, a dunakeszi és a szentendrei járás területére, valamint Budapestnek a Duna-part menti területeire vonatkozott.

Veszélyhelyzetben a településeken a katasztrófavédelmi munka irányítását a polgármestertől a katasztrófavédelem területi vezetője által kijelölt megbízott veszi át, korlátozható a járműforgalom, valamint a lakosság közterületi tartózkodása, továbbá szükséges esetben elrendelhető a kitelepítés is. Veszélyhelyzetben emellett ideiglenes polgári védelmi szolgálat rendelhető el.

(fidesz)
magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

USA európai állampolgárokat is lehallgat - Gépelés közben el tudják olvasni akárki e-mailjét

csü jún 13 , 2013
                Nemcsak az amerikai és európai állampolgárokat hallgatta le az Egyesült Államok nemzetbiztonsági ügynöksége, hanem Hongkongban és Kínában is hackertevékenységet folytatott. A hivatal vezetője szerint a titkos lehallgatásokkal terrortámadásokat akadályoztak meg. Az Európai Bizottság (EB) garanciát vár a washingtoni vezetéstől, hogy nem él […]
Translate »

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás