Áder: “Auschwitz Magyarország legnagyobb temetője”

Ez a hely Magyarország legnagyobb temetője – mondta Áder János köztársasági elnök az auschwitzi munka- és megsemmisítő táborról az ott tartott Nemzetközi Élet Menete (itt) megemlékezésen, hétfőn.
Az államfő a lengyelországi eseményen arra emlékeztette a jelenlévőket: mintegy félmillió honfitársa lelte itt halálát. Auschwitzban minden harmadik áldozat magyar zsidó volt – idézte fel Áder János -, azok, akiket Magyarország német megszállása után a magyar állami szervek közreműködésével zártak gettóba, majd deportáltak.
ader-auschwitzAz emlékezés és az emlékeztetés fontosságára is figyelmeztetett az államfő, “mert fokozhatatlan tragédiájukat nem tetézhetjük a feledés bűnével” – mondta. Vértanúságuk örök időkre szóló tanulságot jelent Európának és az emberiségnek – fűzte hozzá -, “1944 tragédiájának a megértéséhez önmagunkkal kell szembenéznünk” – hangsúlyozta.
Úgy fogalmazott: máig ható fájdalom, hogy a magyar állam nem szegült szembe “a német megszállók ördögi tervével”, a végső megoldás kikényszerítésével, sőt annak kiszolgálójává vált. “Az 1944. március 19-én megszállt Magyarország nem védte meg polgárait” – szögezte le. Áder János szerint erre sem mentségként, sem magyarázatként nem szolgálhat, hogy ez Európa sok más országában is így történt, az áldozatokat ugyanis senki nem adhatja vissza nemzetünknek.
A történteket a ma élő magyarok és az jövő nemzetékek közös veszteségének, fájdalmának, közös gyászának nevezte, “közös a sorsunk, közös a sorstalanságunk” – mondta. “Akik zsidó honfitársainkat megalázták és halálba küldték, azok a magyar nemzetet is megalázták” – hangsúlyozta.
Mint fogalmazott, mindegy, hogy náci németként vagy a hitleri ideológiákat kiszolgáló magyarként tették, amit tettek. Nincs bocsánat arra, ha egy állam a saját polgárai ellen fordul – hangzott el.
Áder János arra kérte a jelenlévőket: egy perces néma csenddel emlékezzenek az áldozatokra, felfoghatatlannak nevezve, hogy ha Auschwitz minden egyes áldozatának egy perces néma főhajtással adóznának, “a minden lelket megszólító csendnek három esztendőn át kellene tartania”.
A köztársasági elnök emlékeztette a jelenlévőket a vasárnap szentté avatott II. János Pál pápa tanítására is, arra, hogy Karol Wojtyła több alkalommal hitet tett a zsidógyűlölet és a kereszténység összeegyeztethetetlensége mellett. Felidézte: ő volt az a pápa, aki a haláltáborokban történteket az ördög diadalának és a történelem legsötétebb fejezetének nevezte, és ő figyelmeztetett a rasszizmus, a kirekesztés az idegengyűlölet rémképének leküzdésére is.
Áder János szerint ezzel minden erkölcsös ember egyetért a világon, a bűn mentegetését, relativizálását pedig erkölcstelenségnek nevezte az államfő.
A megemlékezést megelőzően ötvennégy ország képviselőinek részvételével, a magyar zarándokokkal az élen vonult végig a Nemzetközi Élet Menete az auschwitzi egykori haláltáborból a mintegy három kilométerre lévő birkenaui emlékhelyre.
Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója az MTI-vel azt közölte: a repülőgép meghibásodása miatt az elnöki delegáció gépkocsival ment Birkenauba -, így sajnos a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt az államfőnek nem volt lehetősége arra, hogy az Élet menetével tegye meg az utat Auschwitztól Birkenauig.

Fotó:
Jiszrael Meir Lau tel-avivi főrabbi holokauszt-túlélő (b), valamint Áder János magyar köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a Nemzetközi Élet Menete megemlékezésén az egykori auschwitzi koncentrációs táborban Oswiecimben 2014. április 28-án. A megemlékezésen ötvennégy ország képviselőinek részvételével, a magyar zarándokokkal az élen vonult végig a Nemzetközi Élet Menete az auschwitzi egykori haláltáborból a mintegy három kilométerre lévő birkenaui emlékhelyre. MTI Fotó: Kallos Bea

magyartudat.com

3 thoughts on “Áder: “Auschwitz Magyarország legnagyobb temetője”

  1. Moór Ferenc Gábor : Persze, hogy van. A büfések, a takarítók, a ruhatárosok (ha vannak). Csupa felelés, meghatározó posztban.
    Mit is mondott Norman Finkelstein anyja? “Ha ennyien vissaztértek, akkor kit ölt meg Hitler?”
    Annak a törvénynek a puszta létezése az esemény megtörtént voltának a tagadása. Ebből meg az következik, hogy minden kormány ami hasonló törvényeket csinál : holokauszt tagadó.

  2. Mintha zsidó nacionalista diktatúra lenne.
    Nekünk már csak a saját etnikai vezetőinkre lenne szabad szavazni, mert különben tipornak minket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás