Egy későbbi időpontban fejti ki álláspontját az alaptörvény-módosításról és az azzal foglalkozó Sólyom László-írásról a köztársasági elnök.
„Nem innen, Berlinből, hanem majd Magyarországon fogom elmondani az álláspontomat” – mondta Áder János a német szövetségi elnökkel folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére.
Az alaptörvény-módosítás hétfőre tervezett zárószavazásával összefüggésben hangsúlyozta: „világos szabályok és határidők” határozzák meg, hogy az Országgyűlés döntése után mit kell tennie a házelnöknek és a köztársasági elnöknek.
Mindenki „biztos lehet abban, hogy meg fogja tudni, mit gondolok a cikkről, a cikkben megfogalmazott kérdésekről és az alkotmányos helyzetről” – jelentette ki Áder János Sólyom László volt köztársasági elnök írására utalva.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a német szövetségi elnökkel folytatott megbeszélésen Joachim Gauck nem fejtett ki „különálló véleményt” az alkotmányozás folyamatával kapcsolatban, hanem kérdéseket fogalmazott meg. A német államfőt mindenekelőtt a folyamat „történelmi beágyazottsága érdekelte” – mondta Áder János.
Hozzátette: az alkotmányozás folyamatáról „történelmi kalandozást eredményező beszélgetést tudtunk folytatni”. A beszélgetés végén „természetesen elérkeztünk a mába, és a mai alkotmányozási kérdésekről, feladatokról, problémákról is váltottunk néhány szót” – mondta a köztársasági elnök.
Áder János hétfőn kétnapos bemutatkozó munkalátogatást kezdett Berlinben. A látogatás során találkozik Angela Merkel német kancellárral, Guido Westerwelle külügyminiszterrel és Norbert Lammerttel, a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag elnökével is.
MTI/magyartudat.com