Ha még nem láttad

És az államfő számos egyéb juttatásra is igényt tarthat, miután letetette tisztségét.

A német média napokban jelentette be, a kancellár nyugdíja 15 ezer euró (5,2 millió forint ) körüli összeg lesz,

olvasható itt, és az összeget rögtön párba is állítja Áder János járandóságával.

Az államfőnek májusban jár le a mandátuma, így ő lesz az első köztársasági elnök, aki a nyugdíjkorhatár előtt, már 63

évesen pihenhet a teljes körű államfői fizetés mellett.

Emlékeztetőül: egy 2019-es törvény gyakorlatilag duplájára emelte a mindenkori államfő juttatásait, így ez jövőre

nagyjából 4 millió forintra emelkedhet.

Mivel a távozó államfő juttatásai megegyeznek az aktív köztársasági elnök járandóságával, Áder János is ezzel a

summával számolhat.

Ám Áder János korábban négy évig a Fidesz Európa Parlamenti képviselője volt, ami után külön

nyugdíj jár: a négy év képviseleti szolgálat után a 8900 eurós (3,2 millió Ft) EP-képviselői fizetésének 14 százaléka,

vagyis, hozzávetőlegesen 430 ezer forint.

Így összességében bruttó 4,4 millió forintból kell kijönnie nyugdíjasként az államfőnek, ami alig 20 százalékkal marad

el Angela Merkel nyugdíjától.

Magyar Tudat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás