Aláírta az államfő a devizahitelesek megsegítését célzó törvényt

Az MTI Hírcentrum értesülése szerint Áder János köztársasági elnök aláírta a devizahitelesek megsegítésének kiterjesztését célzó törvényt – hangzott el a Duna tévécsatorna híradójában csütörtök este. Az országgyűlés kedden döntött fideszes javaslatra az árfolyamgát kiszélesítéséről és a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról.

A parlament nagy többséggel, kivételes sürgős eljárásban fogadta el a hétfőn beterjesztett indítványt. E szerint a kilakoltatási moratórium április 30-áig meghosszabbodik. A már működő árfolyamgát pedig azoknak is hozzáférhetővé válik, akik eddig nem léphettek be. Eltörölték ugyanis azt a feltételt, hogy a rögzített árfolyamon való törlesztést igénylő adós fizetési késedelme nem haladhatja meg a 90 napot, hogy a kölcsön folyósításakor alkalmazott árfolyamon számított összege nem lehet több húszmillió forintnál, illetve hogy a hiteladós nem állhat fizetéskönnyítő program hatálya alatt. Csütörtökön Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője közleményében arra kérte a bankokat, hogy ne gátolják, hanem segítsék a fizetési késedelemmel rendelkezők belépését az árfolyamgátba.

Azt írta: több bank ügyfelei is jelezték szerdán és csütörtökön, hogy tartozással rendelkező ügyfelek szerződéseit hirtelen elkezdték felmondani azért, hogy a fizetési elmaradással rendelkező adósok ne léphessenek be a számukra is megnyíló árfolyamgátba. A frakcióvezető a közleményben úgy fogalmazott: “amennyiben ez a gyakorlat tendenciát mutat, azt tűrhetetlennek és elfogadhatatlannak gondolom!” Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés a héten döntött a devizahitelesek megsegítéséről szóló törvényjavaslatról. Az új jogszabály kiszélesíttette azok körét, akik beléphetnek az árfolyamgátba, így már a 90 napon túli tartozással rendelkezők is élhetnek ezzel a lehetőséggel.

Az elmúlt napokban a sajtóban is megjelent elemzésekből, számításokból most már világosan látszik, hogy egy átlagos adósság esetén a törlesztőrészlet akár 40-45 százalékkal is csökkenhet, megközelítve ezzel a felvételkori szintet – közölte. A jogszabály értelmében a hitelintézetek átlagosan 20-25 százaléknyi hitelt engedhetnek el az állami kezességvállalás feltételeként. A Fidesz-frakció parlament által elfogadott javaslata több mint 150 ezer magyar család számára nyújt érdemi segítséget – írta. Rogán Antal a közlemény szerint arra kérte a Magyar Nemzeti Bank elnökét, vizsgálja felül a devizahitelek napokban történő bankok általi felmondását, a köztársasági elnök pedig arra, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a héten elfogadott jogszabály mielőbbi kihirdetésért.

 

(MTI)

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás