Amerika felvetette a krími katonai beavatkozást

A krími orosz intervenció az etnikai enklávék megléte miatt Kelet-Európára és a Balkánra nézve is kockázatot hordoz magában – jelentette ki pénteken Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke
“Ha Oroszországnak megengedik, hogy ezt tegye, vagyis hogy behatoljon egy szuverén országba annak látszatával, hogy ott megvédi az orosz kisebbséget, akkor az jelentős kockázatnak teszi ki Kelet-Európát, mert Kelet-Európában és a Balkánon etnikai enklávék vannak” – mondta Dempsey a PBS amerikai közszolgálati televízió Newshour című műsorában.
A tábornok elismerte, nem kizárt a katonai eszkaláció. Az amerikai összfegyvernemi vezérkari főnök szerint katonai repülőgépeinek és hadihajóinak a térségbe vezénylése által az Egyesült Államok biztosítani kívánja a NATO-t és a többi európai szövetségesét, hogy szükség esetén kész eleget tenni szövetségesi kötelezettségeinek.
“Ne feledjük, hogy szerződéses kötelezettségeink vannak a NATO-szövetségeseinkkel kapcsolatban. És én biztosítottam őket arról, hogyha ezt a szerződéses kötelezettségünket kiváltják, akkor válaszolni fogunk” – szögezte le.
A tábornok elmondta, hogy az Egyesült Államok “agresszíven” törekszik a Krím körül kialakult krízis diplomáciai rendezésére és, hogy az elmúlt két nap alatt két ízben is tájékoztatta orosz partnerét, Valerij Geraszimov tábornokot az amerikai katonai mozgásról és annak okairól.
“Megpróbáljuk megmondani nekik, hogy ezt ne terjesszék ki Kelet-Ukrajnára, és hagyják, hogy létre lehessen hozni a feltételeket egy valamifajta rendezéshez a Krímben” – nyilatkozott Martin Dempsey.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás