Műholdas felvételeket tett közzé vasárnap az orosz védelmi minisztérium, amelyek azt bizonyítják, hogy Deir-ez Zórtól északra amerikai különleges egységek biztosítják a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) elnevezésű, Washingtonnal szövetséges szervezet egységeinek háborítatlan áthaladását az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet hadrendjén keresztül.
Az orosz katonai minisztériumnak a közösségi médiában megjelentetett közleménye szerint az SDF egységei nem ütköztek ellenállásba az IÁ részéről, amikor az Eufrátesz bal partján Deir-ez-Zór irányában nyomultak előre. A szeptember 8. és 12. között készített orosz műholdas felvételeken nagy számban láthatók az amerikai különleges egységeknél rendszeresített, Hummer típusú páncélozott gépjárművek.
A tárca közölte: noha az amerikaiak által használt, korábban az IÁ által kiépített, megerősített táborhelyek az IÁ-egységek jelenlegi elhelyezkedésének körzetében találhatók, nincs jele annak, hogy azok katonai védelmét megszervezték volna. Az objektumok körül ostromnak vagy a terroristákkal való összecsapásnak sincs nyoma.
Ez azt tanúsítja, hogy az amerikai katonák teljes biztonságban érzik magukat a terroristák által ellenőrzött területeken – hangzott a közlemény.
Az orosz védelmi minisztérium szerint az egyik vasárnap közzétett légi felvételen az IÁ egyik fegyverraktáránál három Cougar típusú amerikai páncélozott szállítójármű, valamint mikrobuszok, géppuskákkal felszerelt kisteherautók és egyéb katonai eszközök láthatók.
A bejelentéssel kapcsolatban Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlament felsőháza külügyi bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy az IÁ-val való bárminemű együttműködés, beleértv a passzívat is, az ENSZ BT határozatainak megsértését jelenti. A szenátor szerint régóta gyanítható volt, hogy az amerikai haderő együttműködik a szíriai militánsokkal a szíriai rendszer erőszakos megdöntése érdekében.
Koszacsov szerint az erre vonatkozó állításokat először támasztották alá nemcsak szemléletes, de megcáfolhatatlan bizonyítékokkal, írja a TASS.
magyartudat.com