Rákóczi átüzent Magyarországba, hogy a parasztsereg maradványai jöjjenek eléje Klimieczbe.
Maga megpihent és megebédelt a paplakban. Asztalbontás után jelentették, hogy a dolhai parasztvezér
szeretne vele szót váltani.
Átment a szomszéd szobába. Egy hosszúra nőtt, inas férfi állt mozdulatlanul az ajtó mellett.
Ez volna hát az a híres Esze Tamás?
Magyar arc, de vonásaiból teljesen hiányzik a magyar közember fásult megadása.
Nem, ez nem adta be a derekát, nem süllyedt el tehetetlenül a nyomorúság hínárjába. Ez rúg és kapálózik, ez mer és akar, ez álmában is ellene szegül a kényszernek. Még a füléig kunkorodó bajusza állásán is látszik, hogy Esze
Tamás a maga útján jár, és mindig előtte a sokaságnak.
A fejedelem: – Te az én jobbágyom vagy?
Esze: – Tarpai vagyok, igenis.
A fejedelem: – Miért kóboroltál el a faludból?
Esze: – Tarpán most német az uraság, annak én nem szolgálok.
A fejedelem: – Meg kell egymással ismerkednünk, Tamás, kérdezni fogok tőled egyet- mást.
Esze: – Tessék kérdezni, felelek tehetségem szerint.
A fejedelem: – Ti azt kívánjátok tőlem, hogy a parasztok vezére legyek?
Esze: – Nem parasztoké, hanem magyaroké.
A fejedelem: – Miért éppen engem szemeltetek ki?
Esze: – A Rákócziak ebben az országban az egyetlen urak, akik tudják, mi a magyar nemzet.
A fejedelem: – Mások nem tudják?
Esze: – Mások csak nemességről tudnak.
A fejedelem: – Mi hát a magyar nemzet?
Esze: – Minden magyarok gyülekezete, gazdagoké és szegényeké.
A fejedelem: – Ezt én vállalom. De menjünk tovább. Ti fegyvert fogtatok a magyar király ellen?
Esze: – Igaz magyar király a bécsi császár? Hollós Mátyás az volt. És ha Nagyságod azt mondja, hogy a bécsi is olyan, akkor én letérdepelek előtte.
A fejedelem: – Te azt tartod, hogy a nemes ember és a szegénylegény egyforma?
Esze: – Nem egyforma. A szegény embernek több kijár, mert többet vettek el tőle.
A fejedelem: – Hiszen tudod, magam is nemes ember vagyok.
Esze: – Nagyságod több a nemes embernél, Nagyságod Rákóczi. Kuruc zászló!
A fejedelem: – Kis Alberttel ketten ti megpróbáltátok már a fegyvert, de csúnyán megjártátok.
Esze: – Károlyi uram könnyűszerrel szétpuskázott minket. Esze Tamás és Kis Albert hívására csak éhenkórászok
fognak fegyvert, de ha Rákóczi húz kardot, akkor lóra ül a nemesség.
A fejedelem: – Hát mégis kell a nemes úr?
Esze: – Kell, mert a paraszt tud meghalni, de parancsolni nem. Sok száz esztendő óta úgy van az, hogy a
szegény ember nem engedelmeskedik a maga fajtájának.
A fejedelem: – Bele mered vinni ezt a népet egy véres háborúba?
Esze: – Nincs más választás, kegyelmes Uram! Vagy szétmállik, és elporlad a népünk, vagy kard-ki-kard!
Tudja Nagyságod, hogy mi van ebben az országban? A paraszt éhen halódva vonszolja Bécs szekerét, a
gyerekünk mezítláb tiporja a havat, az asszonyunk a katona szabad prédája, malacunk, csibénk addig van,
amíg a német meg nem éhezik rá. Rosszabb sorunk van nekünk, mint az igás baromnak, mert azt legalább
abrakoltatják, ha megdolgozott.
A fejedelem: – Eleget tudok, Tamás, most már eredj az embereidhez, és várd meg a parancsomat. Vagy
kívánsz még valamit?
Esze: – Most én szeretnék valamit kérdezni, ha meg nem sérteném Nagyságodat.
A fejedelem: – Kérdezz, Tamás!
Esze: – Minek nézi Rákóczi fejedelem a jobbágyot?
A fejedelem: – Ha magyar, akkor édes testvérem.
Esze: – Jónak látja-e a fejedelem, hogy ennek az országnak minden terhét a nép nyakába rakták?
A fejedelem: – Bizony nem látom jónak. Mindenki adózzék egyformán az után, amije van. Hallottad-e már
ezt a szót, hogy közteherviselés?
Esze: – Nem hallottam, de szép szó. Elgondolom most, hogy ez az ország mindent megadott Rákóczinak,
amit ember kívánhat és ha Nagyságod mindezt a kard élére veti, akkor nem magáért teszi, hanem azokért,
akiktől mindent elvettek.
Esze Tamás kemény nézésű szeme egyszerre elhomályosult és esetlen merészséggel odatartotta a tenyerét a
nagy úr elé.
– Uram, vezérem, – mondta Rákóczi keze felé hajolva – én elhozom a parasztságot, és ne felejtse el
Nagyságod: akié a nép szíve, azé az ország!
– Nem felejtem el, Esze Tamás ezredes uram!
És midőn a paraszt szinte ijedten kapta föl a fejét, a fejedelem azt mondta:
-Mert én kegyelmedet a nemzeti hadsereg első ezredes-kapitányává teszem.
Kállai József
