Ha még nem láttad

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt indult nyomozás kapcsán az ügyészség indítványozta a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál azoknak az intézkedéseknek a megtételét, amelyek az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivője diplomáciai mentességének a felfüggesztéséhez szükségesek – közölte a Legfőbb Ügyészség hétfőn az MTI-vel.
Heisler András; Mor, Ilan; Goodfriend, M. AndréAz MTI-hez eljuttatott ügyészségi közlemény kitért arra, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben egy héttel ezelőtt elrendelt nyomozás során elvégezte azokat a nyomozati cselekményeket, amelyek közvetlenül nem érintettek mentelmi joggal rendelkező személyt.
Az eljárás folytathatósága érdekében indítványozta az ügyészség a diplomáciai mentesség felfüggesztése iránt szükséges intézkedések megtételét – írták.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a vonatkozó törvényi rendelkezések értelmében a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítvány megtételével egyidejűleg fel kell függeszteni a nyomozást. Amennyiben a diplomáciai mentességet élvező személy mentelmi jogát az arra jogosult nem függeszti fel, az eljárást meg kell szüntetni.
A Központi Nyomozó Főügyészség december 15-én jelentette be, hogy nyomozást rendeltek el Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének feljelentése alapján, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt.
Keresztes Imre főügyész az MTI-hez akkor eljuttatott közleményében azt írta: a büntető törvénykönyv szerint nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége valósul meg, ha valaki másról nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz.
A rágalmazás bűncselekménye valótlan, illetve valós tények állításával is elkövethető – emelte ki, hozzátéve: így az a kijelentés, hogy valaki „korrupt”, illetve „korrupciós cselekményt követett el”, az állítás valóságtartalmától függetlenül is alkalmas lehet a becsület csorbítására.
A rágalmazás miatt indult eljárások későbbi szakaszában a törvény bizonyos feltétek mellett lehetőséget biztosít a tényállítást megfogalmazó terheltnek a valóság bizonyítására. A valóság bizonyításának elrendelése esetén a bizonyítási teher megfordul, így a kifogásolt állítást megfogalmazónak kötelessége bizonyítani, hogy amit állított, az igaz.
A valóság bizonyítása akkor eredményes, ha az állított tény valósnak bizonyul. Ilyen esetben az állítás megfogalmazója nem tartozik büntetőjogi felelősséggel. A valóságbizonyítás sikertelensége esetén ugyanakkor a bűncselekmény attól függetlenül megállapítható, hogy az elkövető az állított tényt esetleg valónak tudta.
A főügyész kitért arra is, hogy ha a rágalmazást hivatalos személy sérelmére hivatalos eljárása alatt, illetve emiatt követik el, az ügyet nem úgynevezett magánvádas, hanem közvádas eljárás keretében kell vizsgálni.
Mivel az ügyben a feljelentő által kifogásolt kifejezés Vida Ildikót nem mint magánszemélyt, hanem mint a NAV elnökét érintette és a hivatali működésével összefüggő cselekményre utalt, annak vizsgálata közvádas eljárásra tartozik.
A budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője a Heti Válasz december 4-i számában megjelent interjújában arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak tudomása van a magyar adóhatóságon belüli csalásokról, és információi szerint ezekben az ügyekben nem indult nyomozás. André Goodfriend a lap kérdésére, hogy vannak-e bizonyítékaik, azt mondta: „azok a bizonyítékaink vannak, amelyeket megkapott a magyar kormány is”. Arra a kérdésre, hogy arra a két lapra gondol-e, amelyet átadtak a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, azt válaszolta, hogy „nem, az a két papírlap nem bizonyíték”.
Az, hogy egyeseket nem engednek be az Egyesült Államokba, annyit jelent, „úgy hisszük, vannak olyan kormányalkalmazottak, akik korrupt cselekményekben vesznek részt” – mondta.
Az ügyvivő a kitiltási ügy konkrét érintettjeiről nem beszélt, de azt mondta: az az információ, amelyre a beutazási tilalmat alapozták, nem pusztán arra vonatkozik, hogy az érintettek keveset tettek a csalások ellen. Ha valaki jó szándékú, de nem tesz eleget a csalás megakadályozásáért, az természetesen nem minősül korrupt cselekménynek – jegyezte meg.
Múlt hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben azt mondta: az amerikai ügyvivő azt állítja, a NAV elnöke személyesen követett el korrupciót. „Ezt az állítást a magyar jogrendszer tudja értelmezni, és ezért pert kell indítani. Ez az elvárásom a NAV elnökével szemben. Ha nem indít haladéktalanul pert az amerikai ügyvivővel szemben, le fogom váltani” – közölte Orbán Viktor.
Futó Barnabás, Vida Ildikó ügyvédje múlt csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy a NAV elnöke feljelentetést és keresetet nyújtott be André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője ellen.
Futó Barnabás azt mondta: a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt jelentették föl az amerikai ügyvivőt, mert hivatalos személyi minőségében sértette meg a NAV elnökét. A Fővárosi Törvényszéken pedig jó hírnév megsértése miatt nyújtottak be keresetet – tette hozzá.
A NAV elnökének ügyvédje közölte: konkrétan a Heti Válasznak adott interjúban tett sértő kijelentése miatt tettek feljelentés.

Fotó: Budapest, 2014. november 20.
Elől André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője, mögötte, Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke (b) és Ilan Mor Izrael magyarországi nagykövete (j) a jeruzsálemi terrortámadás áldozataiért tartott gyászimán, a Frankel Leó utcai zsinagógában 2014. november 20-án.
MTI Fotó: Kallos Bea

magyartudat.com

One thought on “André Goodfriend diplomáciai mentességének felfüggesztését kérik

  1. Ha egy USA ügyvivő annyit sem tud, hogy nem ez a helyes út a feltételezett bűncselekmény napfényre hozatalához, azt két lábbal kell kirúgni Magyarországról. (Kérhetett volna tanácsot, a magát oly okosnak hívő McCaintól.) No, de, hogy mi van a háttérben, remélem egyszer kitudódik, habár nem hinném, hogy meglepetés érne bennünket…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás