Ha még nem láttad

Autóhitel-szerződések ezreire lehet hatással a Fővárosi Törvényszék tegnap kihirdetett jogerős ítélete, ami kimondta: érvénytelen a pénzintézet hitelszerződése, ugyanis azt egy arra nem jogosult autókereskedő írta alá – írta mai számában a Magyar Nemzet.

Jogerősen is érvénytelen a bíróság ítélete szerint az az autóhitel-szerződés, amit 2008-ban kötött egy adós az MKB Euroleasing Zrt.-vel. Az adós közel hárommillió forint hitelt vett fel a pénzintézettől, amit már csaknem megfizetett, amikor az autóját ellopták. Ezt követően az MKB további milliókat követelt az adóstól, ő azonban nem ismerte el a tetemes tartozást.

Az adóst képviselő ügyvéd a nyertes pert követően elmondta, precedensértékű ítéletet hozott a bíróság az autóhitelesek szempontjából, szerinte a döntés több ezer adós szerződésére lehet hatással, ugyanis sok esetben a jogszabályokat figyelmen kívül hagyva írhatták alá a szerződéseket arra nem jogosult autókereskedők. Bihari Krisztina kifejtette: a 2010 előtt hatályos törvényi szabályozás szerint alapvetően kétféleképpen járhattak el a pénzintézetek képviseletében az autókereskedők. Az egyik esetben a kereskedő aláírhatta a bank nevében a hitelszerződést, a másikban csupán összehozhatta a pénzintézetet és az ügyfelet.

magyartudat.com

3 thoughts on “Autóhitel – Ki írta alá a szerződést?

  1. ÉN IS ,ÍGY JÁRTAM,,,TANÚKÉNT,JELENTKEZTEM,ÉS TÁRS TETTES LETT ,BELŐLEM,1 MP,SEM,ÜLTEM,AUTÓBAN,A GYEREK,ÖSSZE ,VISSZA,KÖLTÖZIK,,NEMÉ ÉRHETŐ,EL,ÉS ,ENGEM,CSESZTET,BANK,MOZGÁSSÉRÜLT,VAGYOK,ELŐZŐ,AUTÓT,ORVOS,LEAMORTIZÁLTA, A KOR MENTEM,KI, ,,,,A A A,,,, FÓTI,CORÁHOZ,CSAK,NEMVOLT,JÓ,AUTÓ,CSINÁLTÁK,MIIKOR ,SZÓLTAK,TANÚNAK,ELMEGYEK, ,ANNAK,EL,MÁR MINDJÁRT,,MELÓ,VÉGE VOLT,ÍGY,BELE MENTEM ,,???????????????????????????? MOST ,MIT TEGYEK,IDEGESKEDNI,NEM,SZERETNÉK,MERT MÁR,,KAPTAM,,,AGYINFARKTUST,,,,,,,,,,,2,5 ÉVIG,JÁRTAM,BALESETIBE, HOGY,MEG TANÍTSANAK,JÁRNI,MEG,BESZÉLNI,,ELÉG VOLT MINDENBŐL,,,,,,,,,,köszönöm,segítségüket,,2007,be vetem,autóm,

  2. Én a Merkantil Banktól kaptam a „CHF „hitelemet 1422 000-Ft.23123 Ft-s fix törlesztövel. 2008-óta rendszeresen fizetem, igy 1662000 Ft van kifizetve. 2016-ban járt volna le, de árfolyamkülömbözet cimén 2019-ig kitolták a hitelt „önkényesen” 3M-nál többet fogok visszafizetni. A szerződést az autó ügynökség irta alá, és nem a bank.Megnéztem a listát, és nem szerepel az aláirás jogosultjai között. / Benkő autószalon, már meg is szünt/Nagyon nehezményezem, hogy dupláját fizettetik vissza.És nem is hivatalosan értesitettek Véleményem szerint az egész egy bamki spekuláció volt az összes hitel.Miért nem lehet ezt bebizonyitani, mert akkor tényleg minden szerződés érvénytelen lenne.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás