Az aradi vértanú, akit augusztusban végeztetett ki az osztrák hiéna

Aranyosi báró Ormai Norbert, Ormay Norbert 1848 előtt Auffenberg Norbert (Dobřanyban született 1813. augusztus 22.-én , Aradon hunyt el 1849. augusztus 22.-én) Honvédezredes, az 1848–49-es szabadságharc vértanúja.

Morvaországi német arisztokrata családban született. Tanulmányait az olmützi katonai iskolában végezte, majd 1828-ban hadapródként lépett a császári hadsereg 31. (Leiningen) gyalogezredébe. 1840-ben már hadnagyi rangban szolgált, mikor a galíciai lengyel hazafiakhoz fűződő kapcsolatai miatt letartóztatták.

Hét év vizsgálati fogság után 1847-ben tizennégy év várfogságra ítélték. Munkács várában töltötte büntetését, ahonnan az 1848. március 15.-i forradalom után kiszabadult.

A Batthyány-kormány felterjesztésére május elején kegyelmet kapott, és Woronieczky Miciszláv herceg önkénteseinek századosa lett. Ekkor változtatta nevét Ormai (Ormay) Norbertre.
Szeptemberben egységével részt vett a délvidéki harcokban. Októbertől Kossuth Lajos mellett őrnagyi rangban őrparancsnok, majd később szárnysegéd lett. 1849 márciusától alezredessé léptették elő, és megbízták az 1. honvéd vadászezred szervezésével. Márciustól ezredessé és a honvéd vadászezredek főfelügyelőjévé nevezték ki.

1849. augusztus 7-én lemondott rangjáról és beosztásáról. Augusztus 12-én esett császári fogságba.

„ … tegnapelőtt megkezdődött a dolog, felakasztattam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli ezredben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje. – Kiss, Leiningen, Poeltenberg, Vécsey stb. is követni fogja, mihelyt megérkezik. Az eljárás a lehető legrövidebb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként szolgált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a lázadó hadseregben. ”
– Haynau levele Schönhals tábornoknak 1849. augusztus 24-én.

Julius Jacob von Haynau végeztette ki Aradon, a rögtönítélő bíróság kötél általi halálra ítélte, és az ítéletet 1849. augusztus 22.-én végrehajtották.

Szócsinné Vitéz Léber Ottilia

Forrás : Wikipédia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás