Az EB három figyelmeztető levelet küld Magyarországnak

 

 

 

 

 

 

 

 

A Die Welt című német lap csütörtöki számában megjelent értesülés szerint az Európai Bizottság (EB) a napokban három figyelmeztető levelet küld a magyar kormánynak a negyedik alkotmánymódosítással kapcsolatban.

A német lap uniós diplomáciai forrásokra hivatkozva írta azt, hogy a brüsszeli bizottság a levelekben felszólítja a kormányt, hogy készítsen jogi elemzést az alaptörvény módosításáról, és változtassa meg a kifogásolt törvényeket. A bizottság a lap szerint az Országos Bírósági Hivatal elnökének ügyáthelyezési jogkörével és az esetleges uniós bírságok fedezése céljából kivetendő adóval összefüggésben támasztott ellenvetést, és kifogásolta azt, hogy politikai hirdetéseket csak a közszolgálati médiában lehet közzétenni a választási kampányok idején.
A Die Welt egy másik, a lap online kiadásában megjelent cikkben is beszámolt értesüléséről, “egy kötelezettségszegési eljárás keretében” tett első lépésnek nevezve, hogy az Európai Bizottság figyelmeztető leveleket küld Budapestre.
http://www.welt.de/politik/ausland/article115735021/Ungarn-fuerchten-Privatkrieg-mit-EU-Kommissarin.html

Címlap fotó:news.at

Forrás:MTI

magyartudat.com

1 thought on “Az EB három figyelmeztető levelet küld Magyarországnak

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás