Oroszország azt gyanítja, hogy az Egyesült Államok hozzáférést kapott az Aegis Ashore rakétavédelmi rendszerek ellenőrzéséhez azután, hogy Japánba telepítette őket, közölte az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov éves sajtótájékoztatója során.
„Hallottuk, hogy Japán irányítja ezt a rendszert, míg az Egyesült Államoknak semmi köze sincs hozzá, de komoly kétségeink vannak, hogy valóban így van-e” – mondta.
„Szeretnénk, ha az orosz és a japán biztonsági tanácsok titkárai közötti párbeszéd több meggyőző bizonyítékot tárna fel az ellenkezőjéről” – mondta Lavrov.
„Világszert egyetlen esetről sem tudunk, hogy az Egyesült Államok a rendszert befogadó ország kezébe adná a fegyvereket, és nagyon erős kétségeket ébreszt az Egyesült Államok ebben az esetben is.”
(lásd Romániába telepített USA rakéta rendszer)
Moszkva – folytatta Lavrov – érdeklődést mutat egy rakétavédelmi párbeszéd megkezdéséről Washingtonnal.
„Egyelőre az Egyesült Államokbeli társaink, éppúgy, mint az Obama és Bush adminisztrációi elődjei, azt mondták, hogy nincs mit aggódnunk, hogy mindez nem ellenünk van, de szilárd bizonyítékunk van az ellenkezőjére.”
2017 decemberében a japán kormány jóváhagyta két Aegis Ashore rendszer befogadását.
Az Aegis Ashore rendszerekből Tokióban négy SM-3 Block 2A rakétát terveznek, melyek akár 1000 kilométerre lévő célpontot is elérhet, írja a TASS.
Fotó:© AP / Eugene Hoshiko
www.magyartudat.com