Fotó: W. Mass
Az „ember” elmegy a templomba Istent keresni. Miközben a hideg, rideg, sötét kőfalak közt keresi az ő Istenét, a templomba jövet menet ezerszer sétált el az ÉLŐvé vált Isten mellett.
Az út menti fákban, a járdát szegélyező virágokban… a virágban döngicsélő méhben… a parkban viháncoló gyermekseregben… a kirakat üvegjéből visszatükröződő szempárban… a szembejövő nénikében… NEM LÁTja meg Istenét .
Az „ember” valmi másmilyen Istent keres. Valami olyan Istent keres aki kővé vált… aki nem érez… aki nem LÉLEKzik…, aki nem az ÉLŐ és ÉLŐ közti szeretetben ÉL.
Aki nem EGYmásban az élőben… az ÉLETben ÉLi meg önmaga nagyszerűségét…
Valami kényelmes, valami torz, valami fétis istent keres. Akinek az élőhelye a hideg a rideg a bánatos a szenvedő a dogma… a kő… a halott…
Olyan Istent keres, aki bujkál a fény az élet az életreVALÓSÁG elől ……………….. Vagy az „ember” bújik, rejtezik el vastag, hideg falak mögé az ÉLŐ Isten elől… ??
Ez valami régi régi BÚjócska Ember és Isten között, mert valahogy nem találnak EGY-MÁSra…
Azt látom, mikor kijön a „nyáj” a templomból, fekete zakóban viaszfehér arccal, valymi kevés ÉLETjelet adó, néma, fénytelen szemű gyásznép ömlik ki a templom kapuján, mint akki temetésen voltak… Mint akik nem az ÉLŐ Istennel találkoztak…, hanem az ÉLETet gyászolják…
A kudarcot látom az arcokon, hogy valamit megint nagyon nem találtak meg… , mint mikor a gyermek nem találja az alvós maciját…
Nem látom, hogy jobb… szerethetőbb… élettel telibbé váltak…
Valamit… valamit nagyon nem jó helyen keres az „ember” ………………… ☀️????
Bernics Ferenc
Magyar Tudat
