A friss gyümölcs behűtve, porcukorral, tejszínhabbal, a főétkezés befejezését követően, igazi gasztronómiai élvezetet nyújt a családnak. Eperszezon idején azonban könnyen megunhatjuk az eper intenzív illat és íz harmóniáját, amely a szezon megkezdésekor éppen csak megmosva, önmagában is fogyasztásra késztette az ínyenceket. A háziasszonyok azonban ügyesen, különösebb trükkök bevetése nélkül, pénztárcát kímélő módon tudják a ház apraját és nagyját az eper segítségével újra asztalhoz csábítani.
Az eper parfé igazi hűsítő, kellemes desszert. Íme az elkészítés módja:
Hozzávalók:
40 dkg eper
13-15 dkg porcukor (édes szájúaknak ízlés szerint több)
4 dl tejszín
1/2 citrom leve
csipetnyi só
Elkészítés:
A tejszínből kemény habot verünk. Az epret megmossuk, kicsumázzuk, és néhány szép, nagy szemet félreteszünk. A többit turmixgép poharába téve összetörjük, majd szitán átnyomjuk, hogy apró magvai ne tehessék élvezhetetlenné a parfét. A félretett eperszemeket egészen apróra vágjuk. Az epervelőhöz tesszük a sót és a cukrot, majd addig keverjük, amíg a cukor teljesen el nem olvad benne. Citromlével ízesítjük, végül az egészet beleforgatjuk a tejszínhabba. Fóliával bélelt őzgerinc- vagy egyéb formába simítjuk a parfémasszát, és megfagyasztjuk.
Jó étvágyat!
magyartudat.hu