Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Hamis állításokkal akarta új adósságrendezési eljárás indítására kérni a képviselő-testületet Tétényi Éva polgármester a Fidesz esztergomi frakciója szerint, a kormánypárti képviselőcsoport ezért lemondásra szólítja fel a városvezetőt.

A szervezet az MTI-hez hétfőn eljutatott közleményében azt írta, a polgármester a Reneszánsz Zrt.-vel szemben fennálló 90 napon túli tartozásra hivatkozva akart új adósságrendezési eljárást indítani; kijelentette, hogy egy újabb eljárás elkerülhetetlen, valamint azt állította, hogy ő mindent elkövetett a helyzet megoldására.
A képviselőcsoport közleménye szerint „a polgármester asszony eljárása a hitelező Reneszánsz Zrt.-t is megdöbbentette, mivel elmondásuk szerint többször jelezték a részletfizetés elfogadására való hajlandóságukat. Tétényi Éva azonban ezzel nem volt hajlandó foglalkozni”.
A Fidesz-frakció ismertette, hogy a velük való egyeztetést követően a hitelező a tartozás miatti fizetési meghagyását visszavonta és felvetette a részletfizetés feltételeire vonatkozó tárgyalások megindításának lehetőségét.
„Tétényi számára a valós munkavégzésnél fontosabbnak tűnik folyamatos szereplési kényszerének kiélése, ezért frakciónk felszólítja őt, hogy a város működésének érdekében mondjon le polgármesteri megbízatásáról!” – írta közleményében a Fidesz esztergomi képviselő-csoportja.
Tétényi Éva az MTI-nek elmondta, 90 napon túli, lejárt tartozások esetén a polgármesternek kötelező az adósságrendezési eljárás megindítását kezdeményezni, melyről a testület dönthet. Az, hogy a társaság visszavonta a fizetési meghagyást, csupán annyit jelent, hogy nem inkasszóval jut a pénzéhez, de maga tartozás és ezzel az adósságrendezési eljárás feltételei továbbra is fennállnak – tette hozzá.
A polgármester közölte, azon túl, hogy pénz nincs a kifizetésre, jogcím sincs rá. A Déli Kanonoksor épületegyüttesén végzett munkák kifizetéséhez szükséges határozatok április óta hét alkalommal kerültek a testület elé, azonban a többségi Fidesz-frakció minden alkalommal vita nélkül levette a kérdést a napirendről. Legközelebb a szeptember 6-i ülésen tárgyalhatnak újra az ügyről – mondta Tétényi Éva.

MTI/magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás