Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                        EU-bíróság: uniós jogba ütközik a Péti Nitrogénműveknek nyújtott állami támogatás
Uniós jogba ütköző állami támogatásnak minősül a Péti Nitrogénműveknek a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által nyújtott hitel, ezért az Európai Bíróság szerdai, első fokú ítéletében elutasítja a cég keresetét, amellyel megtámadta az Európai Bizottságnak azon határozatát, amellyel a brüsszeli testület a pénzek visszafizetését rendelte el.

A törvényszék megállapította, hogy az MFB nem tekinthető normál piaci körülmények között működő kereskedelmi banknak, 100 százalékos állami tulajdonban van, és állami szervek gyakorolnak fölötte ellenőrzést, ezért az MFB intézkedései „lényegében a magyar állam intézkedéseiként tudhatók be” – fogalmaz a bíróság közleménye.
A bíróság szerint a gyárnak nyújtott hitelek „piacidegen” voltára utal az is, hogy azokat közvetlenül azt követően kapta meg az üzem, hogy a magyar állam nyilvánosan elkötelezte magát a cég megmentése mellett.
A testületnek nem kerülte el a figyelmét az a körülmény, hogy a Péti Nitrogénművek, Magyarország legnagyobb műtrágya előállítója, a pénzügyi válság kirobbanását követően, 2008 októberében leállította a termelését, majd ez után két hónappal a magyar kormány bejelentette, hogy az állam a magyarországi műtrágyagyártás folytatásának biztosítása, valamint a munkahelyek megőrzése érdekében megmenti a céget.
Ezt követően az MFB, állami kezességvállalás mellet, összesen 88 millió euró hitelt nyújtott a Péti Nitrogénműveknek, ami az Európai Bizottság szerint kimeríti az uniós jogot sértő állami támogatás fogalmát, ezért a támogatás leállítását, és a már kifizetett pénz visszafizetését rendelte el. A brüsszeli testület értékelése szerint a cég a piacon elérhető kamatszinthez képest túl olcsón jutott a hitelekhez, ezzel pedig jogosulatlan versenyelőnyhöz jutott.
Ezt a bizottsági határozatot támadta meg a Nitrogénművek az Európai Bíróság előtt, amelynek első fokon dönteni hivatott bírói testülete, a Törvényszék a cég által felhozott valamennyi jogi érvet alaptalannak találta, a Nitrogénművek keresetét pedig elutasította. A bíróság ítéletében kimondja, hogy a Péti Nitrogénművek az uniós versenyszabályok megsértésével, olyan feltételek mellett jutott a kérdéses hitelekhez, amelyek elérésére a kereskedelmi bankoknál nem lett volna lehetősége.
A törvényszék ítélete ellen két hónapon belül lehet fellebbezni.
A vitatott hiteleket a cég 2011-ben előtörlesztette.

Címlap fotó : superbrands.hu

MTI/magyartudat.com

One thought on “Az EU-bíróság tudatosan tönkreteszi a Péti Nitrogénműveket

  1. Érdekes érvelés. Tehát ha a bankok nem extraprofitot kapnak, akkor fizessék vissza az érintettek a kapott hitelt. Talán nekik kellene elgondolkodni, mert így soha nem indul be újra a gazdaság. Pedig milyen könnyen lehetne…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás